Rendszerint hetente egyszer nyitnak ki a vidéki piacok

Rendszerint hetente egyszer nyitnak ki a vidéki piacok

Zárva. Többnyire környékbeli termelők árulnak a vidéki piacokon

Fotó: Erdély Bálint Előd

Noha a törvény erre nem kötelez, többnyire környékbeli termelők árulnak az udvarhelyszéki települések piacain, hiszen a kevesebb vásárló miatt nem éri meg távolabbról hozni a zöldségeket, gyümölcsöket, sajtokat és a különböző húsokat. Mindenhol figyelmet szentelnek ugyanakkor a járványügyi helyzet miatt érvényben lévő óvintézkedések betartására.

Fülöp-Székely Botond

2020. május 24., 17:252020. május 24., 17:25

Csak heti piac működik Korondon, amit a koronavírus megjelenésekor bezártak és május elsején nyitottak újra – fejtette ki portálunknak Katona Mihály polgármester. Mint mondta, az árusok szombatonként reggel hét és délelőtt tizenegy óra között tehetik ki termékeiket az asztalokra; csak élelmiszereket szabad árusítaniuk.

A kétméteres távolságtartás pedig nem csak az eladókra, de a vevőkre is vonatkozik. A polgármesteri hivatal péntekenként fertőtleníti a helyi utcákat és tereket, beleértve a piacot is. Katona Mihály közölte, eddig nem voltak különösebb problémák a vásárok alkalmával, de nincs is akkora tömegek, mint például Székelyudvarhelyen. Arra is kitért, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel azt szerették volna, hogy csak harminc kilométeres körzetből jöhessenek árusok a piacra, de a törvény a távolabbról érkezőknek is lehetőséget biztosít. Ettől függetlenül jelenleg csak a Sóvidék kistérségből vannak eladók a vásártéren szombatonként.

Szükség van a termékekre

Noha egy ideig a csütörtökönként megszervezett parajdi piacot is lezárták a kialakult helyzet miatt, azt végül újranyitották a lakosság kérésére – magyarázta Bokor Sándor parajdi polgármester, hozzátéve, hogy erről a hatóságokkal is egyeztettek. Közölte,

a községközpontban lakók jó része a turizmusból él, így nem termelnek, ezért is fontos helyszín a vásártér, ahol be lehet szerezni a friss élelmiszereket.

Hangsúlyozta, náluk is csak a termelők által előállított, ellenőrzött élelmiszereket lehet árulni, mást semmit. Noha ősszel szoktak lenni más, román megyékből származó eladók is a piacon, jelenleg nincsenek, csak Hargita és Maros megyékből érkeztek árusok. A korábban is említett óvintézkedések betartását a csendőrök és a helyi tűzoltók végzik.

Nem szüneteltek a piacok

Rafai Emil székelykeresztúri polgármester közölte, náluk nem szünetelt a szombatonként megszervezett piac az elmúlt időszakban, ám az óvintézkedések betartására mindvégig odafigyeltek. Nem csak a fertőtlenítéséket végezték el, de eleinte még maszkot és kesztyűt is biztosítottak az árusoknak. „Nálunk szerencsére nem szokott annyi ember összegyűlni, mint Székelyudvarhelyen, így bizonyos szempontból könnyebb helyzetben vagyunk” – fogalmazott. Hozzátette, az ócskapiacot ők is leállították. Noha az őszi időszakban meg szoktak jelenni náluk is a román megyékből érkező árusok, jelenleg csak környékbeli termelőkkel találkozni a vásártéren.

Sándor Lajos, Szentegyháza ideiglenesen megbízott polgármestere rámutatott, náluk is működött csütörtökönként a piac, de ez messze nem akkora nagyságú, mint esetleg más településeken. Többnyire a környékbeliek kínálják a termékeiket, hiszen messzebbről nem is éri meg eljönni azért az egy piacnapért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 30., kedd

Május elsején nyílik Sepsiszentgyörgy új skateparkja

Hivatalosan is megnyitja kapuit május elsején a sepsiszentgyörgyi skatepark. A gördeszkázóknak, rollerezőknek, extrém kerékpárosoknak és görkorcsolyázóknak tervezett pályán a megnyitó alkalmával profi sportolókkal is találkozhatnak az érdeklődők.

Május elsején nyílik Sepsiszentgyörgy új skateparkja
2024. április 30., kedd

Nem tágít Nyikómalomfalváról a medve

Nagyvad jelenlétét észlelték a Farkaslaka községi Nyikómalomfalván kedden este. Az elmúlt egy hétben a környékbeli juhtanyán ólálkodott a medve, és egy lakóházba is megpróbált betörni.

Nem tágít Nyikómalomfalváról a medve
2024. április 30., kedd

Korcsolya- és focipálya is lesz a parajdi sóbánya új szintjén

Műjégpályával, foci- és kötélpályával teszik a kikapcsolódásra és szórakozásra alkalmassá a parajdi sóbánya új látogatói szintjét, és még egy bár is helyet kap a részlegen.

Korcsolya- és focipálya is lesz a parajdi sóbánya új szintjén
2024. április 30., kedd

Megyei jelöltjeit iktatta a háromszéki MPE

A Magyar Polgári Erő kedden nyújtotta be jelöltjeinek dokumentációját Kovászna Megye Tanácsának elnöki és tanácsosi tisztségeire. A párt képviselői a vállalkozók ösztönzésére, turizmusra, sportra összpontosítanának.

Megyei jelöltjeit iktatta a háromszéki MPE
2024. április 30., kedd

Nyugdíjba vonulásra készül Klaus Iohannis

A Szeben megyei főtanfelügyelő kedden az Agerpresnek megerősítette, hogy többé nem oktat már fizikát a nagyszebeni Samuel von Brukenthal Főgimnáziumban Klaus Iohannis államfő, mert nyugdíjba vonul.

Nyugdíjba vonulásra készül Klaus Iohannis
2024. április 30., kedd

Jóváhagyták a sepsiszentgyörgyi jégpálya munkálatainak megkezdését

A kormány keddi döntése értelmében zöld utat kapott a munkálatok megkezdésére a Sepsiszentgyörgyön épülő, körülbelül 245 millió lej értékű jégpálya – jelentette be a kormányszóvivő április utolsó napján.

Jóváhagyták a sepsiszentgyörgyi jégpálya munkálatainak megkezdését
2024. április 30., kedd

Részben bezárták, átalakították, majd újranyitották Marosvásárhely első bevásárlóközpontját

Tizenhat millió euróból újították fel és bővítették ki Marosvásárhelyen az első nagy bevásárlóközpontot, amely korábban a Promenada Mall nevet viselte, mostantól azonban M pláza néven fut.

Részben bezárták, átalakították, majd újranyitották Marosvásárhely első bevásárlóközpontját
2024. április 30., kedd

A szervezők szerint Erdély „legnagyobb és legcivilizáltabb” városünnepét tartották Sepsiszentgyörgyön

Szervezői szerint rég nem voltak annyin kint Szent György Napok koncertjén, mint vasárnap vagy akár szombat este: úgy becsülik, tízezreket mozdított ki a lakásból a jó idő és a nívós programajánlat.

A szervezők szerint Erdély „legnagyobb és legcivilizáltabb” városünnepét tartották Sepsiszentgyörgyön
2024. április 30., kedd

Meglovasítottak egy autót, a tulajdonosa pedig nem is tudott róla

A tulajdonosok nem is tudták, hogy ellopták egyik gépkocsijukat keddre virradóra, amely végül elakadt egy gyalogos ösvényen. A székelyudvarhelyi helyi és állami rendőrség rövid időn belül azonosította a tetteseket.

Meglovasítottak egy autót, a tulajdonosa pedig nem is tudott róla
2024. április 30., kedd

Juhnyáját védelmező pásztorra támadt egy medve

Az egyik bölöni esztena juhnyáját védelmező pásztort sebesített meg a medve hétfőn. Az áldozat állapota stabil, az önkormányzat a hatóságokkal együtt a medve azonosításán és a környék biztosításán dolgozik.

Juhnyáját védelmező pásztorra támadt egy medve
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!