Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit járja körül a március 15-én este 7 órától a székelyudvarhelyi Márton Áron téren kezdődő Forradalom.ma című, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, az Udvarhely Néptáncműhely és az erre az alkalomra összeállt Vox Gimiensis kórus közös produkciója.
2023. március 14., 12:442023. március 14., 12:44
2023. március 14., 15:252023. március 14., 15:25
A rendhagyó történelmóraként jellemzett előadásban Petőfi Sándor szemszögéből mutatják be a 175 évvel ezelőtti történéseket. Ugyanakkor a jelenből egyfajta tükörképként reagálnak a múltbéli eseményekre. És hogy miként tudják ezt megvalósítani, és hogyan tudják a fiatalokat is megszólítani? A részletekről Tóth Árpád rendező és Ila Gábor zeneszerző mesélt.
Műsorunk a Petőfi Sándor-emlékév programsorozathoz kapcsolódóan, a Magyar Kultúáért Alapítvány támogatásával készült.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít – jelenetette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
Habár még vannak hátra munkálatok, beköltözhet új, háromszobás házába az a négygyermekes gyergyószentmiklósi család, amelynek otthona egyetlen év alatt épült fel civilek, vállalkozók, a sajtó és az egyház szoros együttműködésének köszönhetően.
A következő két hétben a hegyvidék kivételével az ország nagy részén többnyire fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékek várhatók, csapadékra február utolsó napjaiban és március elején van kilátás.
A 8,2 lejt is meghaladta a gázolaj literenkénti ára egyes töltőállomásoknál – például Csíkszeredában is –, és a következő időszakban akár 8,3–8,5 lejre is emelkedhet – mutat rá elemzésében az Intelligens Energia Egyesület.
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Mérsékelt mennyiségű csapadékra, hegyvidéken hóviharra, valamint a szél megerősödésére vonatkozó figyelmeztetést bocsájtott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn délelőtt 10 órától szerda este 10 óráig.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Átalakul a RO-ALERT: a hatóságok többféle riasztási szint bevezetését tervezik, amelyek eltérő hangjelzéssel – vagy bizonyos esetekben hang nélkül – érkeznek majd a mobiltelefonokra.
szóljon hozzá!