Ám a rendszer szellemében az állattartó gazdára folyamatos vadkármegelőzési feladat hárul, és amennyiben tehetetlennek bizonyul, el kell viselje a kárt annak megtérítése reményében. A megelőzési tevékenység egyrészt anyagi terhet jelent, másrészt időt és energiát emészt fel, ráadásul még komoly stresszel is jár. Ugyanakkor a pénzbeli térítések, még ha mindent (épületben, kerítésben stb. bekövetkezett járulékos veszteség; a károsult háziállat miatt elmaradt haszon: tej, állatra és területre folyósított támogatás stb.) megfelelő időben le is fednének, nem mindig pótolják a valós veszteséget.

Kérdéses kárpótlás

Az eredményes védekezés nincs semmiféleképpen támogatva, s mikor minden ellenére kár következik be, több kártérítési igény van elutasítva, mint ahányat elfogadnak. Például 2015. május 15. és 2016. május 14. között az országos szinten leadott 1009, ragadozók által okozott vadkáros iratcsomó közül csak 386 (38 százalék) lett elfogadva. A kifizetések felgyorsításának jogi szabályozása 2016 decemberében megszületett, így

Ez előrelépés ahhoz képest, hogy ezelőtt kiszámíthatatlan időpontokban, a környezetvédelmi minisztérium rendelkezésére álló pénzforrások függvényében évente, vagy kétévente egyszer volt kifizetés. Más kérdés, hogy a jogszabályi háttér ellenére a források kérdése most is fennáll.

Kilátás a nehézségek sűrűjében

A védekezési tevékenység kényszere és a kártérítési rendszer hiányosságai, kiegészítve azzal, hogy esetenként a pénz nem pótolja a valós veszteséget, a ragadozó–ember békés együttélését nem szolgálják. Ugyanakkor bizonyos kutatási eredmények felhívták a figyelmet arra is, hogy

Felmerül tehát a kérdés: milyen más alternatívák léteznek a kártérítéseken kívül? Elöljáróban az megállapítható, hogy az alternatív megoldások célja a ragadozókkal való békés együttélés és a konfliktusok előfordulásának csökkentése kell legyen. Ez az alaphipotézis adja a további gondolkodás menetét, ugyanis egy nagyvárosban viszonylag kényelmesen együtt lehet élni a nagytestű ragadozófajok által jelentett veszéllyel, más azonban a helyzet a közvetlenül érintett helyi közösségek szintjén. Tehát,

Példák a nagyvilágban

Világszerte olyan megoldásokkal próbálkoznak, mint például biztosítási rendszerek kialakítása, ösztönző programok, szabályozott hasznosítás vagy közösség alapú természetes erőforrás-menedzsment. Az Indiában kipróbált biztosítási rendszer előnye, hogy a bekövetkezett károkat biztosítási összegekből fedezik, ugyanezen alapból adnak támogatásokat a vadkármegelőző tevékenységekhez, állattartási gyakorlatokhoz. A ragadozók által már elpusztított háziállatok tetemeit pedig nem gyűjtik össze és semmisítik meg nagyobb költségen, hanem hozzáférhetővé teszik a tigriseknek.

Ösztönző programokra mongóliai példák ismertek, ahol azért adtak támogatást a gazdáknak, hogy bizonyos területrészeken ne legeltessenek, ennek eredményeként megnőtt a növényevő vadfajok állománysűrűsége, és következésképp a hópárducé is. Másik példa, ugyancsak Mongóliából, hogy érvényt szereztek az orvvadászat teljes betiltásának, és a helyi (főként orvvadászatból élő) lakosságot úgy kompenzálták, hogy a hópárducot védő szervezetek felvásárolták a helyiek kézműves termékeit.

Kevesebb kár, több haszon

A szabályozott hasznosítás gyakorlatilag vadászatot jelent, s ennek megítélése ellentmondásos széles társadalmi körökben. A közvetlenül érintett lakosság esetében azonban a leghatékonyabb megoldásnak tűnik. Az ellentmondásokat az a tény generálja, hogy nem mindig lehetséges a problémákat okozó példányok egyértelmű beazonosítása. Ugyanakkor a folyamatos monitorozás alapján végzett tervszerű vadgazdálkodás korosztályi, ivararánybeli és számbeli állományszabályozást is jelent. Valószínűsíthetően kisebb állománynagyság kevesebb problémát is okoz.

A közösség alapú természeteserőforrás-menedzsmentre Namíbiából találunk szemléletes példát, ahol a helyi közösségek részesülnek az ökoturizmus és vadászat által generált bevételekből. Mivel minden egyes turista – vagy elejtett példány – után a kifizetett összegek egy része a helyi lakosságot illeti meg, érdekeltek abban, hogy legyen vad, és az orvvadászat ellen is fellépnek.

Ilyen jellegű megoldások vezethetnek nálunk is eredményre, ami nem azt jelenti, hogy a kártérítési rendszert meg kell szüntetni, sőt folyamatosan fejleszteni szükséges, de

a helyi közösségek javára. Az érdekeltség majd hozni fogja a békés együttélést is.

A szerző vadgazdamérnök,
ÖME-elnök