
Tartalmas kikapcsolódásra számíthatnak az érdeklődők a Mikó-várban
Fotó: Gecse Noémi
A Csíki Székely Múzeumban június 24-én tartják a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvényt.
2017. június 21., 11:442017. június 21., 11:44
2017. június 21., 11:442017. június 21., 11:44
Szombaton délután négy órától a gyerekeknek foglalkozásokat tartanak, és ugyancsak négy órától hat óráig tárlatvezetések lesznek felnőtteknek az állandó kiállításokon.
Csoportok indulnak minden egész órában a kiállítások bejáratától. Szintén négy órától kezdődően a Művészek ágyúdörgésben. Erdély az első világháborúban című időszaki kiállításon is tárlatvezetéseket tartanak, egészen hét óráig. A Kossuth utcai galériában délután öt órától Tompa Bors Eszter kiállításán közösen lehet alkotni a képzőművésszel.
A Mikó-várban Évgyűrűk üzenete – Dendrokronológiai kutatások Erdélyben címmel Botár István régész tart előadást öt órától, és ugyancsak öt órától a régészekkel lehet terepre menni, Darvas Loránd régész vezetésével, aki a zsögödi Mikó-kúria kutatását mutatja be az érdeklődőknek. Autóbusz indul 16.45-kor a múzeum parkolójából.
Délután hat órától Nagy Imrére emlékeznek, Szabó András muzeológus és meghívottja beszélgetnek a Zsögödi Nagy Imre emlékházban. Autóbusz indul 17.45-kor a múzeum parkolójából. A Mikó-várban hat órától Szücs György művészettörténész bemutatja a Művészek ágyúdörgésben. Erdély az első világháborúban című kiállítás katalógusát.
Hat órától hét óráig a múzeum új kézikönyvtárát lehet megtekinteni. Hét órától a műtárgygyarapítás tükrében rendhagyó történelemórát tart Kedei Engi István történész. Ugyancsak hét órától Ineffable koncert kezdődik, zenél a Nagy István Művészeti Iskola diákzenekara.
Fél kilenctől Antal Tibor és a Gyimesvölgye férfikórusa lép fel, kísér a Sinkó zenekar. Este tíz órától Petruska koncert szerepel a programban. Ezt követően – jó idő esetén – vetítést tartanak a Trés Court – Nagyon Rövid Filmek Fesztiváljának nemzetközi válogatásából.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
szóljon hozzá!