
Fotó: Figura Stúdió Színház/Facebook
A Figura Stúdió Színház izgalmas előadásokkal várja a közönséget 2025 márciusában, a társulat fennállásának 40. évfordulós évadában is. Klasszikus és kortárs darab is helyet kap a műsorban. Köztük az Übü király bemutatója is.
2025. március 05., 17:362025. március 05., 17:36
A Figura Stúdió Színház ezekben a napokban Csíkszeredában játssza a Lázár Ervin meséje alapján készült, A kisgyerek és az oroszlánok című alkotását. A nőnapon Bartha Boróka adja elő a Karády Zárkája című monodrámát, március 14-én pedig következik az Übü király bemutatója. Ez a mű szerepelt a társulat repertoárján a Figura hőskorában is, illeszkedik a negyven éves évfordulóra újraalkotott előadások sorába.
Márciusban ismét látható lesz Molnár Ferenc Liliom című klasszikusa, ahol a Tankcsapda zenéje köti össze a jeleneteket, valamint Szilágyi Míra előadása, a Veszélyes kanyar is, amelyet Tatabányán is bemutatnak. A nyárádszeredai nézőknek pedig a Love me című produkciót viszik el.
Ebben a hónapban újra látható lesz a Fordulatok 40 című kiállítás, amely a társulat négy évtizedes munkásságát mutatja be, és először kerül a közönség elé a 40 év a Figuránál című dokumentumfilm.
Az események részletes programja és jegyinformációk elérhetők a színház hivatalos weboldalán, illetve közösségi oldalán.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
szóljon hozzá!