
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Szakközépiskola uniós projektet indított el a tanintézetben járó diákok szakmai fejlődéséért. Az Erasmus+Lehetőségek – hargitai fiatalok felkészítése a holnap kihívásaira! – címmel indított programban 42 fiatal vesz részt.
2018. szeptember 17., 13:322018. szeptember 17., 13:32
A tanintézet vezetői a programban érintett évfolyamokat, osztályokat hívták meg az induló projekt bemutatására. Farkas Zoltán, a Batthyány Ignác Szakközépiskola igazgatója pénteken délelőtt ismertette azokat a lépéseket, melyek szükségesek ahhoz, hogy a fiatalok Portugáliába utazva szakmailag fejlődjenek.
– mondta Farkas Zoltán. Az állat-egészségügyi szakon tanulók farmon, az élelmiszer-ipari szakosok pékségben, a pincér-szakácsok pedig turisztikai központokban, vendéglátó egységekben gyakorlatoznak.
A szakmai gyakorlatok alatt a diákoknak az utazásukat, ellátásukat állja a program. Megtudtuk, az érintett fiatalokkal és szüleikkel nemsokára sor kerül a szerződéskötésre is.
Az uniós program bemutató rendezvényén Glodeanu Cristinel Fănel, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő helyettese is részt vett. Mint mondta,
A program által a fiatalok más európai országokban is kiutazhatnak, tanulhatnak, ami óriási tapasztalatot, előnyt jelent számukra a majdani munkavállalásban is, ismertette többek között az elöljáró.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
szóljon hozzá!