
Fotó: Gergely Imre
Tizenöt fős képviselőjelölti listával és Bajkó László személyében polgármesterjelölttel indul a gyergyószentmiklósi önkormányzati választásokon a Szabad Emberek Pártja (Partidul Oamenilor Liberi – POL) – jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon az érintettek.
2020. augusztus 19., 17:482020. augusztus 19., 17:48
„Úgy kell jövőt építeni, hogy felkészüljünk az esetleges problémákra. Pénztelenség miatt komoly problémák várhatók” – vetített sötét jövőképet Bajkó, akinek meggyőződése szerint az E-Star és a város közötti jogi vita Damoklész kardjaként lebeg a város felett, és rövid időn belül komoly anyagi terhet ró majd Gyergyószentmiklósra.
Bajkó szerint a kampány alatt azt fogják elmondani, hogy mik azok az apróbb projektek, amik megvalósíthatók, amihez pénzt lehet rendelni.
– szögezte le.
Fotó: Gergely Imre
Meglátása szerint a jelenlegi uniós pályázatok hiányosan vannak előkészítve, és a hatalmas projektek nagy része be fog dőlni emiatt, ugyanis a városnak arra nem lesz pénze, hogy önerőből finanszírozzon olyan fejlesztéseket, amelyekre a pályázatok útján nem kaphat finanszírozást.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
5 hozzászólás