
Fotó: Pogány Induló/HBO
Pogány Induló, azaz Szirmai Marcell alakítja az Egyke, Szentgyörgyi Bálint első mozifilmje címszerepét. A besúgó című sorozattal ismertté vált rendező alkotása a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készül.
2026. május 11., 13:122026. május 11., 13:12
2026. május 11., 13:472026. május 11., 13:47
A hazai könnyűzenei színtér egyik legnépszerűbb előadója, a rapper Pogány Induló szombati teltházas MVM Dome-beli koncertjén jelentette be a hírt – közölték az alkotók és az NFI hétfőn az MTI-vel.
Az már korábban ismert volt, hogy a rejtélyekkel és fordulatokkal teli thriller, az tavaly ősszel forgott Egyke két főszerepét Szász Júlia és ifj. Vidnyánszky Attila alakítja.

Ígéretesen indult, kissé ellaposodott, a vége pedig inkább lett középszerű, mint jó, ez mégsem veszi el a készítők érdemeit, akik apait-anyait beletettek abba, hogy az HBO Max új, magyar sorozata, A besúgó rengeteg nézőhöz juthasson el. Kritika.
„A film mindenféleképpen mérföldkő, soha nem vettem részt még hasonlóban sem. Azért, hogy egy ilyen nagy színvonalú produkcióban debütálhatok mint színész, ha ezt így szabad mondani és a kollégáknak nem sértő, abszolút boldog vagyok” – idézte Pogány Indulót a közlemény. Szirmai Marcell kiemelte:
Köbli Norbert, az Egyke egyik producere és forgatókönyvírója kitért arra, hogy a történet szerint egy gyermektelen házaspár különös idegenre bukkan az erdőben: egy tinédzserre, aki megmagyarázhatatlan módon őket tartja a szüleinek. A rendező Szentgyörgyi Bálint szerint Marcell személyisége és jelenléte eleve inspirálta a karaktert.
– hangsúlyozta az MTI beszámolója szerint.
„Marcit hallgattuk meg elsőként a címszerepre, és már a casting során egyértelművé vált számunkra, hogy színészként is különleges tehetség. A meghallgatáson még az előzetes várakozásainkat is felülmúlta, így amikor kiderült, hogy
– tette hozzá Illés Gabriella, a film másik producere, a TulipánTündér Produkció vezetője.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!