
A szép színes és a régi, emeletes telefonpalota is az egyetemé
Fotó: Haáz Vince
Harmadik jelentős marosvásárhelyi épületvásárlását hajtotta végre az orvosi egyetem, ezúttal a belvárosban lévő Maros Plázát vették meg. Az épületet pár éve árulják, a kért ár 9 millió euró volt. Jelenleg kereskedelmi helyiségek, élelmiszerüzlet, az egyik emeleten pedig fitneszterem működik ott, ezeket lassan, de biztosan kitessékelik majd onnan.
2023. október 14., 09:052023. október 14., 09:05
A Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) magában foglalja a valamikori orvosi és gyógyszerészeti egyetemet és a műszaki szakokat működtető volt Petru Maior Egyetemet is. Több helyszínen, több ezer egyetemista tanul a MOGYTTE épületeiben, köztük nagyon sok külföldi, főleg az orvosi és gyógyszerészeti szakokon. Az egyetemet a szociáldemokrata szenátor Leonard Azamfirei vezeti, akinek irányításával az elmúlt években az egyetem megvásárolt két üresen álló telefonpalotát is Marosvásárhelyen, az egyik a főtéren a másik a főtér közelében a Mărăşti téren áll. Ezeket még nem alakították át, és nem is használják.
A héten derül ki, hogy az egyetem megvásárolta a főtér elején álló Maros Plázát is. Ezt
Egy 150 férőhelyes parkolóval is rendelkezik az épület, és mellette van egy jókora gödör, amit eredetileg egy újabb épületszárny kiépítése érdekében hagytak úgy, majd arról volt szó, hogy emeletes parkolóházat húznak fel ott.
Egy időben a marosvásárhelyi városvezetés is egyeztetett az épület tulajdonosaival, hogy megépíthesse az emeletes parkolóházat, de ebből a tervből nem lett semmi.
Jelenleg az épületben működik egy nagy kínai áruház, egy élelmiszerüzlet és több kis bolt, néhány kisebb helyiség pedig üresen áll. A harmadik emeletét teljes egészében egy fitneszterem foglalja el, ezt nemrég nyitották meg, és igen népszerű.
A Maros Plázát az elmúlt években már többször eladásra kínálták, akkor a vételár 9 millió euró volt.
Azt nem tudni, hogy mi fog ott működni, a Punctul.ro portálnak a rektor annyit árult el, hogy fokozatosan fogják átalakítani a helyet, felszámolni a kereskedelmi jellegét és átadni azt az egyetemistáknak. Egyesek tudni vélik, hogy az orvosi egyetem könyvtára költözik majd oda, de ez egyelőre csak feltételezés.
A plázához tartozik ez a gödör is
Fotó: Haáz Vince
A volt Aranykakas vendéglőt nemrég teljesen felújító Cosmin Pop ingatlanbefektető a tulajdonoscsere kapcsán megjegyezte: többféle elemzés történt már, hogy mi legyen az épülettel, ami iránt ő is érdeklődött egy időben. A gazdasági mutatókból kiderült, hogy
Az sem mellékes, hogy a belvárosban nincsenek olyan sétálóutcák, szabadidőközpontok, amelyekért érdemes hosszabb időt ott tölteni, és ez negatívan hat a Maros Plázában működő kereskedelmi egységekre is. Cosmin Pop úgy értékelte, pozitívum és jó hatással lehet Marosvásárhely belvárosára is az, hogy az épület rendeltetését megváltoztatják, és az egyetemisták fogják majd használni.
A rendkívül magas hullámok egyelőre nem teszik lehetővé a mentést a Fekete-tengeren, ahol tűz ütött ki egy kereskedelmi hajó fedélzetén. A négyfős legénység kimentésére több helikoptert és mentőegységet is mozgósítottak a román hatóságok.
A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt november 7-én és 8-án a megszokottnál 5-35 perccel korábban indul kilenc, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat – közölte csütörtökön a CFR Călători.
A várakozásoknak megfelelően halad XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése a római Gemelli-kórházban. A szerdai orvosi vizsgálatok eredményei megfelelőek, a katolikus egyházfő már járni kezdett, és rendszeresen étkezik.
Fagypont alatti hőmérsékletre ébredtek csütörtökön Csíkszeredában, Gyergyószéken és Háromszéken is.
Sürgősségi kutató-mentő művelet indult csütörtök reggel a Fekete-tengeren, miután tűz ütött ki egy hajón Sulinától mintegy 13 tengeri mérföldre délkeletre.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek szerda este egy 39 éves férfit és egy 16 éves fiatalt az egyik temesvári iskola udvarán bántalmazott testnevelő tanár ügyében.
Fokozottabb szövetséges katonai jelenlétre van szükség a Fekete-tenger térségében, különösen ott, ahol gyakoribbak az incidensek – jelentette ki szerda este Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Drónrajt észleltek a hadsereg radarjai csütörtökre virradóan a Kígyó-sziget közelében. Az egyik drón körülbelül egy percre behatolt Románia légterébe Sulinától délkeletre, a román felségvizek fölött.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön 19 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. kiadása keretében megrendezett szimfonikus koncertre.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
szóljon hozzá!