
Kátyús útszakasz Petek irányába. Ezen zötykölődnek autóikkal a helyiek
Fotó: Barabás Ákos
A Kányádról Petekre vezető út leaszfaltozását kérik Hargita Megye Tanácsától a helybéliek, akik a rossz közlekedési viszonyok miatt a falu elnéptelenedésétől tartanak. Noha már többször is kaptak ígéretet a helyzet javítására vonatkozóan, a megvalósítás rendszerint elmaradt. A község polgármestere a lakosokkal együtt azt szeretné, ha Peteken tartanák következő ülésüket a megyei önkormányzati képviselők, így maguk is megtapasztalhatnák az áldatlan állapotot.
2017. szeptember 26., 12:382017. szeptember 26., 12:38
2017. szeptember 26., 12:542017. szeptember 26., 12:54
Jelenleg egy kátyús makadámút vezet Kányádról Petekre, így elég nehezen lehet eljutni a kicsi, ám a lehetőségekhez mérten rendezett faluba.
Fotó: Barabás Ákos
Kerekes Edit helyi lakos faluja elnéptelenedésétől tartva kereste fel lapunkat, ő ugyanis úgy véli, hogy
Fotó: Barabás Ákos
„A buszjárat is a rossz út miatt szűnt meg, ami után hatványozottan érezhető volt az elnéptelenedés. Ugyanakkor
– vázolta a helyzetet. Elmondása szerint már többször kérték a megyei tanácstól az út korszerűsítését, hogy az autósoknak, illetve az iskolába igyekvő gyerekeknek ne kelljen nap mint nap zötykölődniük, de csak ígéretekkel maradtak, eddig nem történt előrelépés az ügyben. Éppen ezért a helyi közbirtokosság vezetőségével, illetve a lelkésszel közösen arra kérte a megyei önkormányzatot, hogy a most péntekre tervezett ülésüket tartsák meg Peteken. Így átlátnák a helyzetet, és talán tényleg elmozdulnának a holtpontról.
Fotó: Barabás Ákos
– jelentette ki.
A helyi közbirtokosság már eddig is sokat tett a település megmaradásáért, hiszen a földek után járó támogatásokat egyebek mellett a helyi templom és a kultúrotthon felújítására, az utcák és a sáncok rendbetételére költötték, de az ivóvízhálózat kiépítésébe is jócskán besegítettek a megyei önkormányzatnak. Kerekes András, a közbirtokosság elnöke szintén tarthatatlannak minősítette a helyzetet, és szerinte is meg kell tenni mindent az út leaszfaltozása érdekében.
Fotó: Barabás Ákos
Kijelentette, akár ők is beszállnának a munkálatokba, de a jogszabályok szerint nem dolgozhatnak a megyei besorolású út korszerűsítésén. Ő személyesen tapasztalta, hogy
Fotó: Barabás Ákos
György Sándor polgármester úgy tudja, hogy a megyei önkormányzat készíttetett egy pályázatot – a hivatal is jóváhagyta a szükséges engedélyeket –, amelybe a Petek, illetve Székelydálya felé vezető utak leaszfaltozását is belefoglalták, ám nemrég elbukott a projekt. Ennek pontos okáról nem voltak információi, de már korábban küldött egy átiratot az illetékeseknek, amelyben tájékoztatást kér a helyzetről.
– jelentette ki a tisztségviselő. Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét is megkerestük az üggyel kapcsolatban, ő későbbre ígért választ.
Fotó: Barabás Ákos
A polgármester is írt kérést a megyei önkormányzatnak, hogy Peteken tartsák meg pénteki képviselő-testületi ülésüket, ám erről még egyeztetések folynak. György Sándor hangsúlyozta, fontos, hogy a képviselők maguk lássák a helyzetet, hiszen szinte biztos, hogy többen egyáltalán nem jártak a vidéken. „Reméljük, hogy elfogadják kérésünket, különben mi leszünk felháborodva, ugyanis egy korábbi egyezség szerint júliusban nálunk tartottak volna ülést, ám utolsó pillanatban lemondták” – fogalmazott. Hozzátette, fontos, hogy maguk a képviselők álljanak szóba az emberekkel, és mondják el, miért nincs aszfaltút, hiszen ezt a hivatal már nagyon sokszor megtette helyettük.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
szóljon hozzá!