
A vasúti felüljáró szélesebb lett, a szomszédok ezt kifogásolták
Fotó: Borbély Fanni
A Hargita Megyei Törvényszék csütörtökön elutasította a csíkszeredai vasúti felüljáró újjáépítésének módja ellen indított perben az építmény szomszédainak keresetét, akik szerint túl közel kerül a házakhoz a kiszélesített építmény. A döntés nem jogerős, fellebbezni lehet ellene.
2023. október 26., 17:112023. október 26., 17:11
A pert tavaly nyáron kezdeményezte az a hat szomszéd, akiknek épületei és telkei a vasúti felüljáró északi oldalán, ennek közvetlen közelében helyezkednek el.
Kifogásaik szerint korábban nem egyeztettek velük arról, hogy
egyúttal megnehezítve a felüljáró mellett a házakhoz való eljutást is, mert a tartópillérek átmérője is növekedett. Ezért
Ők azt szerették volna, hogy a felüljáró szélére tervezett járdát ne a magasban, hanem lent, a házak előtt készítsék el az érintett szakaszon, a gyalogosok pedig az úttesten átkelve, a vasútvonal előtt egy lépcsőn juthatnának fel a felüljáróra.
Fotó: Borbély Fanni
Az úttesten való átjárás viszont a balesetveszélyes kanyarban nem engedélyezhető, a városvezetés álláspontja alapján pedig az építkezés, amely felújításnak minősül, a vonatkozó törvények betartásával zajlott, nem kellett hozzá bontási engedély vagy leárnyékolási tanulmány, ahogy ezt a panaszosok állítják.
Egy másik bírósági eljárás során a lakók tavaly a munkálatok leállítását is szerették volna elérni a per befejezéséig, felfüggesztve az építkezési engedélyt, de ezt a keresetet jogerősen elutasították.
A mostani ítélethirdetés szerint, amelyet négyszer halasztottak el,
Az ítélet nem jogerős, amennyiben fellebbezést nyújtanak be ellene, ezt a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán tárgyalják.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrát szervez Istenszékére.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.
Hat székelyföldi kórház 60 egészségügyi szakembere vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett kommunikációs képzésen szeptember végén. Ez volt a program harmadik alkalma, eddig összesen 181 egészségügyi dolgozót képeztek.
Marosvásárhelyen elkezdődött egy öko-negyed kialakítása, és ennek egyik fontos lépése az energiaközösségek létrehozása. Erről, valamint a tömbházakra szerelt napelemekről, a költségek csökkentésétől is szó volt az erről szóló csütörtöki konferencián.
A rendkívül magas hullámok egyelőre nem teszik lehetővé a mentést a Fekete-tengeren, ahol tűz ütött ki egy kereskedelmi hajó fedélzetén. A négyfős legénység kimentésére több helikoptert és mentőegységet is mozgósítottak a román hatóságok.
1 hozzászólás