
Tavasszal is próbáltak nyomást gyakorolni a tanfelügyelőség vezetőire a szülők. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége megkapta a szükséges engedélyeket ahhoz a tüntetéssorozathoz, amelyet augusztus 25–31. között szerveznek a városháza előtt azért, hogy az illetékes intézmények és hivatalok vezetői szeptember elsejéig hozzanak döntést a felekezeti iskola ügyében.
2017. augusztus 25., 12:172017. augusztus 25., 12:17
2017. augusztus 25., 12:182017. augusztus 25., 12:18
Péntektől augusztus 31-ig minden nap 16–17 óra között a városháza előtti parkban, a Latinitás emlékműnél gyűlnek össze a szülők azzal a céllal, hogy civil eszközökkel nyomást gyakoroljanak a tanügyminisztériumra, a tanfelügyelőségre és a város önkormányzatára, hogy minél hamarabb döntsenek a tanintézet diákjainak sorsa felől. Ez azért is fontos, mert
A szülők szeptember elsejét jelölték meg határidőnek, azaz elvárják, hogy addig az illetékes intézmények hozzanak döntést, hogy a szülőknek legyen idejük tudomásul venni, és megfelelően reagálni arra – nyilatkozta korábban lapunknak Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői közösség képviselője.
Noha a tavaszinál nagyobb léptékű tüntetéssorozatra készültek a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szülei, ezúttal is egy
de ha kell, ötpercenként váltják egymást. A szervezők várnak mindenkit, aki támogatja az iskola ügyét.
A bizonytalanság elsősorban azért áll fenn, mert az oktatási minisztérium és a Maros megyei tanfelügyelőség halasztgatja az ügyben a döntéshozatalt. A bírósági döntések alapján visszaállhat a teológiai gimnázium megalapítása előtti állapot, azaz az osztályok egy része visszakerülhet – legalábbis papíron – az Unirea Főgimnáziumhoz, ezt a lehetőséget azonban a szülők határozottan elutasítják. A helyzetet bonyolítja, hogy az osztályok nagy része, amelyek az Unireából kerültek át, már végeztek, egy maradt még azok közül, a mostaniak pedig már kivétel nélkül a felekezeti tanintézetben kezdtek. Az illetékes intézményeknek így pontosítaniuk kellene, hogy melyik osztályokra, illetve kikre vonatkozna a visszasorolás.
Csíky Csengele korábban rámutatott, már késő lesz, ha csak szeptember 15-én közlik a szülőkkel a döntést, mert akkor jogilag már besorolták őket egy tanintézethez, és ezen már nem lehet változtatni. A szülői csoport képviselője leszögezte, ha szeptember elsejéig nem határoznak az ügyben, a szülők alkotmányos jogai sérülnek.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.
szóljon hozzá!