
A B kategóriás műemléknek számító házak az összeomlás szélén állnak
Fotó: Haáz Vince
Pályázatot hirdetnének, hogy megoldásokat találjanak a marosvásárhelyi Margaréta utcai műemléképületek rendbetételére. Az erről szóló határozattervezetet Tatár Lehel tanácsos nyújtotta be, csütörtökön szavaznak is róla az önkormányzati képviselők.
2018. november 26., 22:082018. november 26., 22:08
Noha idén is – akárcsak előző években – 35 ezer lejt hagyott jóvá a marosvásárhelyi önkormányzat a Margaréta utcai házak felújításának elkezdésére, látható előrelépés nem történt. A valamikori Székely és Réti Bútorgyár két, B kategóriás műemléknek számító irodaház felújítása évente legalább egyszer, de van, hogy több alkalommal is napirendre kerül a helyi tanácsban. Az elmúlt 4–5 évben a helyi költségvetésben pénzt is rendeltek ehhez az elképzeléshez, előrelépés mégsem történt.
Közben az épületeket az idő vasfoga pusztítja. Mint megkeresésünkre Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta, ő többször is szorgalmazta, hogy legalább a még lábon álló épületet mentsék meg, hiszen jó helyen van, és ki lehetne használni. Mivel az épületek a Víkendtelep közelében találhatók, akár turisztikai tájékoztató központot vagy más közhasznú irodákat is létre lehetne hozni bennünk.
– foglalta össze a múzeumigazgató.
Fotó: Haáz Vince
Most Tatár Lehel, a Szabad Emberek Pártjának (POL) fiatal tanácsosa, aki jelenleg a kolozsvári műépítészeti egyetemen tanul, kezdeményezte, hogy írjanak ki egy pályázatot a Margaréta utcai műemléképületek megmentésére és rendeltetésük megtalálására. Véleménye szerint a pályázat során többféle lehetőség merülne fel az épületek megmentésére, ugyanakkor
Tatár Lehel azt szeretné, hogy a szakszerű felújítás mellett a műemléképületeket újra bekapcsolják a város körforgásába. Jelentős díjakkal bátorítaná a szakembereket a pályázaton való részvételre: az első helyezett 50 ezert lejt nyerne, a második 10 ezer, míg a harmadik 5 ezer lejes összeget. Amennyiben javaslatát elfogadják és kiírják a pályázatot, ennek a határideje jövő év februárjában lenne.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!