
Fotó: Henning János
Klárik László kovásznai megyemenedzser sajtóértekezleten számolt be pénteken a háromszéki pályázatokról. Az elmúlt évek statisztikáihoz képest is jelentős számú pályázatot készítettek elő Kovászna megyében: az Országos Infrastrukturális Fejlesztési Program az 577-es, illetve a 7-es kormányprogramok helyét veszi át.
2011. január 14., 19:482011. január 14., 19:48
2011. január 16., 12:342011. január 16., 12:34
Az előkészített projekteket csütörtökig lehet leadni a regionális fejlesztési minisztériumnál. A háromszéki helyi önkormányzatok által összeállított pályázati dossziékat Kovászna megye tanácsa Bukarestben, hétfőn, összehangoltan nyújtja be. Az új országos program megyei és helyi utak javítására, vízvezetésre, csatornázásra és tisztító állomások kiépítésére, valamint a vidéki életminőség javítására vonatkozik. Klárik László megyemenedzser elmondta: nem lenne reális dolog azt hinni, hogy mindegyik terv nyertes lesz, azonban az elkészült pályázatok lehetővé teszik, hogy egyéb alapokból különítsenek el pénzt a kivitelezésre.
Klárik arról is beszámolt, hogy az eddig működő kormányprogramokkal ellentétben, most sokkal több lehetőség nyílt meg a települések előtt. Kovászna megyéből összesen 151 pályázati dokumentációt nyújtanak be hétfőn, ebből 42 megyei és helyi utak javítására (265 km), 26 vízhálózat kialakítására (255 km), 29 csatornarendszer kiépítésére (316 km), 54 a vidéki életminőség javítására vonatkozik. A községek közül Kökös készítette el a legtöbb pályázati dokumentációt, 11 darabot. A két legnagyobb értékű pályázat a Kézdivásárhely–Bálványos–Sepsibükszád útszakasz megjavítása, illetve a kézdiszentléleki csatornahálózat kiépítése és víztisztító-állomás létesítése.
Kovászna megye tanácsa hat megyei út korszerűsítésére készítette elő a terveket, prioritást élvez a Kézdivásárhely–Bálványos–Sepsibükszád útszakasz felújítása, a Sepsiszentgyörgy–Illyefalva–Aldoboly–Vámoshíd szakasz, a Lemhény–Kézdiszentlélek szakasz és a Gelence–Csernáton szakasz felújítása – közölte Klárik László. A felújítandó megyei utak listáján szerepel a Sepsiszentgyörgyöt Dotűbollóval, valamint a Mikóújfalut Baróttal összekötő szakasz. A Kovászna megyéből leadásra kerülő pályázatok értéke az utak esetében az országos keret 14,2 százaléka, a vízhálózat esetében 28,7 százalék, míg a csatornázás és víztisztító-állomások létesítésére kért összegek az országos keret 29,2 százalékát tennék ki.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
szóljon hozzá!