Otthonra leltek a Hálóban

•  Fotó: Rédai Botond

Fotó: Rédai Botond

A Hálóban mindannyian otthonra lelhetünk, de ennek alapvető feltétele, hogy keresztények legyünk – hangzott el az Erdélyi Háló Egyesület által Marosfőn szervezett kereszténytábor záró szentmiséjén. Az elmúlt egy hét során a Kárpát-medence egészéből érkezett több mint háromszáz vendég előadásokon, kiscsoportos beszélgetéseken vett részt, és természetesen nem maradhatott el az ima, a sport, a jókedv és a kacagás sem.

Rédai Botond

2011. augusztus 07., 01:302011. augusztus 07., 01:30

2011. augusztus 07., 09:522011. augusztus 07., 09:52

A hétnapos programsorozat révén a kereszténység és magyarság kérdését járták körül a résztvevők. Az együttlét legfőbb célja volt: töltekezni, fejlődni és élményszerűen megélni a nemzeti és keresztény gyökereinkkel való kapcsolatot. A témában való elmélyülést olyan neves előadók segítették elő, mint Bangha Imre egyetemi vagy Beder Tibor történelemtanár, Visky András író, Tánczos Vilmos néprajzkutató, Nemes Csaba lelkész.

Szintén a meghívottak sorait gazdagította Tőkés László korábbi református püspök, az Európai Parlament alelnöke. A politikus magánéletéből kiemelt példákkal próbálta érzékeltetni a kereszténység és a magyar öntudat fontosságát. Elmondása szerint a kommunista rendszerhez képest az utóbbi években egy másfajta ostromállapot ellen kell harcolnia az erdélyi magyarságnak és egyházaknak. Ebben a küzdelemben pedig egyetlen esélyünk, ha visszatérünk Istenhez.

„Az a vélemény, hogy jelentős értéket képvisel a Háló, az általánosságokban mozog, én inkább a minőségét és a szellemiségét méltatnám. Az a fajta rugalmasság, az a fajta értékelvű előretörés, közösségteremtő erő, kapcsolatépítő képesség, ami a Háló esetében megvalósul, mindenképp követendő” – fogalmazott érdeklődésünkre a Háló egyesülettel kapcsolatban Tőkés László.

Ugyancsak az egyesület tevékenységét méltatta lapunknak dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki tábort záró szentmisét celebrálta szombaton délután. Kihangsúlyozta, a Hálóban mindenki otthonra találhat, ennek alapfeltétele viszont a keresztény lelkület. „Sajnos, az időm nem engedi, hogy legalább egy egész napot töltsek a hálósok között, de még így is nagyon jól érzem magam a közösségben. Különben minden katolikus megújulási mozgalom tetszik nekem, mert az egyház örök ifjúsága és örök megújulása ebben látható. Hiszen az egyháznak a lelke a Szentlélek, feje az Úr Jézus, mi vagyunk a tagjai titokzatos testének, és természetesen van az egyháznak édesanyja, a Boldogságos Szűz Mária, aki számunkra a csíksomlyói Szűz Máriában testesül meg” – hangsúlyozta rövid interjúnk során a katolikus egyházfő.

A programsorozatot záró szentmise végén maguk a résztvevők értékelték a tábort. „Azzal a tudattal élem mindennapjaimat, hogy kiválasztottak vagyunk arra, hogy sok gyümölcsöt teremjünk. Erre a kezdő lökést maga a Háló adja meg” – hangzott el a magyarországi Juhász Mária részéről.

A délvidéki Csúzdi István szerint a Háló nyári tábor az a hely, ahol mindig valami újban részesülhetünk, melynek segítségével hitünket, kereszténységünket, magyarságunkat erősíthetjük. A tábor utolsó estéjén a Szentegyházi Gyermekfilharmónia lélekemelő hangversenyére hívták a vendégeket a szervezők. „Az elveszettnek hitt magyar öntudatot pótolja a filharmónia előadása. Általuk még a legpesszimistább magyar ember is megváltozik pár napra” – fogalmazott az előadással kapcsolatban az egyik táborlakó. Az esemény, többek között, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Hargita Megye Tanácsa, a Bethlen Gábor Alap, illetve az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság támogatásával jött létre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Támogatja a díjnyertes Fjord című film finanszírozását az Oscar-jelölésekre a kulturális minisztérium

A kulturális minisztérium felvette a szombaton a 79. Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmával díjazott Fjord című filmet azon stratégiai kulturális projektek listájára, amelyek finanszírozásban részesülnek az Oscar-díjra való jelöléshez.

Támogatja a díjnyertes Fjord című film finanszírozását az Oscar-jelölésekre a kulturális minisztérium
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

Szuperhatalmak helyett szeretetet kért a világnak XIV. Leó pápa pünkösdvasárnap

A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg, hanem a mindenható szeretet, az emberiséget a nyomortól nem a megszámolhatatlan gazdagság, hanem a szeretet kifogyhatatlan ajándéka szabadítja meg – mondta XIV. Leó pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

Szuperhatalmak helyett szeretetet kért a világnak XIV. Leó pápa pünkösdvasárnap
2026. május 24., vasárnap

Száz métert zuhant két turista a Bucsecs-hegységben

Körülbelül 100 métert zuhant a Bucsecs-hegységben az a két turista, akiket a hegyimentőknek végül sikerült megmenteniük vasárnap.

Száz métert zuhant két turista a Bucsecs-hegységben
2026. május 24., vasárnap

Rengett a föld pünkösdvasárnap hajnalban

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt vasárnap 5 óra 2 perckor Vrancea megyében.

Rengett a föld pünkösdvasárnap hajnalban
Rengett a föld pünkösdvasárnap hajnalban
2026. május 24., vasárnap

Rengett a föld pünkösdvasárnap hajnalban

Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„A történelem szemétdombjára kerülsz előbb-utóbb” – Csoma Botond üzent Dan Tanasănak

Heves vita bontakozott ki a gyimesbükki Rákóczi-vár felújítása körül, miután Dan Tanasă AUR-os parlamenti képviselő bírálni kezdte a beruházást, illetve annak állami finanszírozását

„A történelem szemétdombjára kerülsz előbb-utóbb” – Csoma Botond  üzent Dan Tanasănak
2026. május 24., vasárnap

Cristian Mungiu új filmje nyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Cristian Mungiu új filmje nyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

Arcok a Kárpát-medence legnagyobb zarándokünnepéről

Az összmagyarság ünnepe, tízezrek találkozási pontja, „hazatérés” és még sorolhatnánk a csíksomlyói búcsú jelzőit. Újabb fotós összeállításunkban ezúttal a csíksomlyói búcsú arcait mutatjuk, akiken megakadt a fotósaink szeme és lencséje.

Arcok a Kárpát-medence legnagyobb zarándokünnepéről
2026. május 23., szombat

Keresztek, zászlók a pünkösdi búcsúban

A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.

Keresztek, zászlók a pünkösdi búcsúban
2026. május 23., szombat

Csíksomlyó üzenete: meg kell őrizni a hitet, a családot és a keresztény értékeket

Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.

Csíksomlyó üzenete: meg kell őrizni a hitet, a családot és a keresztény értékeket
Hirdetés