
Zajlik a munka az Akác utcai telephelyen
Fotó: Borbély Fanni
Néhány akadállyal szembesültek a csíkszeredai tömegközlekedést kiszolgálni hivatott gázüzemű buszok telephelyének kialakítása során, de ez csak kisebb késedelmet jelent munkálatokban. Őszre nemcsak ez a létesítmény készül el, hanem a már leszállított töltőállomást is üzembe helyezik.
2024. április 09., 08:002024. április 09., 08:00
A már több mint egy éve megérkezett, sűrített gázzal (CNG) működő autóbuszok az Akác utcai udvaron állomásoznak, ahol egykor a Goscom Rt. székhelye is volt. Azóta viszont már az Eco–Csík Kft. köztisztasági vállalat is elköltözött a mellette levő telepről, ahol tavaly nyáron kezdett munkához a kivitelező cég.
– tudtuk meg Bors Béla alpolgármestertől.
Fotó: Borbély Fanni
Az időigényesebb munkálat során a telephelyen
Ez utóbbiról derült ki, miután a munka elkezdődött, hogy a vártnál nagyobb beavatkozást igényel.
– ismertette az elöljáró.
Fotó: Borbély Fanni
Ezért tervezői utasítás készült a kiegészítő munkálatokról, némileg hosszabbítva az építkezés időtartamát. Ráadásul érezhetően megemelkedett a talajvíz szintje is, amelyet szivattyúzni kellett. Ugyanakkor viszont
Az alpolgármester szerint a töltőállomás összeállítása a garázsok és a javítóműhely elkészítése után történik meg, az őszi határidőre pedig minden elkészül, így nem lesz akadálya a buszok üzembe helyezésének.
Fotó: Borbély Fanni
A telephelyet, a garázsokat éjszakára foglalja el a 23 busz, ezek utántöltése is itt történik, illetve egy autóbuszmosó is rendelkezésükre áll majd.
Tartalmaz a létesítmény egy úgynevezett kogenerációs központot is, amely földgáz felhasználásával villamos és hőenergiát termel, ezt az épületek fűtésére, villanyáram-ellátására használják fel.
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!