Hirdetés
Hirdetés

Összefognak egykori iskolájukért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Gyors beavatkozáshoz szükséges felújítási engedélyt kapott a Bolyai Farkas Gimnázium az internátus épületének rendbetételére. Ezzel egyidőben létrejött egy volt bolyais diákokból álló civil csoport a Facebookon, amely az iskola sportpályájának tönkrement öltözőinek megmentését tűzte ki célul.

Hajnal Csilla (R)

2017. június 19., 14:432017. június 19., 14:43

A Bolyai Farkas Gimnázium bentlakásainak otthont adó épületet nemrég felállványozták, és nekifogtak a vakolat leveréséhez. A nyílászárók cseréje is tervben van, erre egyelőre nincs meg a jóváhagyás, de

amint megkapják a szükséges engedélyeket, a tetőszerkezet javításának is nekiláthatnak

Hirdetés

– fejtette ki Mátéfi István, az iskola igazgatója.

Az összefogás ereje

Az épület külső homlokzatának felállványozásával egy időben

a Bolyai Farkas Gimnázium sportpályájának öltözőit is megmentenék az iskola egykori diákjai.

Az öltözők állapota nem javult az évek során. Felújítanák •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Az öltözők állapota nem javult az évek során. Felújítanák

Fotó: Boda L. Gergely

Az öltözők ugyanis ugyanolyan állapotban vannak, mint a nyolcvanas években, azóta egyetlen szöget sem vertek itt be. Néhány volt bolyais kezdeményezésére pénzgyűjtést szerveztek a Facebookon a Bolyai-sportpálya SOS néven létrehozott csoportban, hogy közös erővel megmentsék az öltözőt.

Idézet
Mi, akik itt élünk Vásárhelyen, nap mint nap látjuk, hogyan megy tönkre második otthonunk, a Bolyai, és ezt nem tudjuk nézni ölbe tett kézzel. Kissé sürget az idő, mivel az idén, augusztus 25-én lesz a bolyais világtalálkozó, és addig szeretnénk valami konkrétumot is felmutatni. Minél többen összefognánk, egy kis anyagi adakozással nagyon sok dolgot fel lehetne újítani

– írják a kezdeményezők. Számításaik szerint több mint ötvenezer euróra lenne szükség a pályaöltözők teljes rendbetételére, a gyűjtés a Bolyai Collegium Alapítványon keresztül történik.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Az adományokat a következő bankszámlaszámra lehet átutalni: RO75PIRB2800700326002000 Piraeus Bank, fel kell tüntetni az SOS Bolyai-sportpálya üzenetet – olvasható a közösségi oldalon. Rövid idő alatt több mint 3500 tagja lett a csoportnak, és már sokan jelezték, hogy átutalták adományaikat.

Egyeztetnek a püspökséggel is

Mátéfi Istvántól megtudtuk, tárgyaltak már ez ügyben múlt héten a kezdeményezőkkel, illetve az iskolát képviselő városi tanácsosokkal, Bakos Leventével, Csíki Zsolttal és Magyary Előddel.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Idézet
Használhatóvá kell tenni az iskola sportbázisát, belső javítási munkálatokra van szükség, illetve kívülről olyan felújításokra, amelyekkel megvédik az épületet a tovább rongálódástól

– mondta el a Vásárhelyi Hírlapnak az igazgató. Hozzátette, kisebb munkálatokról lehet csak szó, mert telekkönyvi gondok miatt egyelőre nem lehetséges nagyobb renoválás. A héten ismét asztalhoz ülnek a tanácsosokkal, valamint a kezdeményező volt bolyaisokkal, és papírformát öltenek a tervek, mint mondta, egyeztetnek a református püspökséggel is ezzel kapcsolatban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut

Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
2026. szeptember 20., vasárnap

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén

Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól

Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól
2026. szeptember 20., vasárnap

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták

A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták
2026. szeptember 20., vasárnap

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát

Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt

Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt
2026. szeptember 20., vasárnap

Szombaton észrevették a tengerben lebegő dróndarabot, vasárnap tűzszerészek ártalmatlanították

A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.

Szombaton észrevették a tengerben lebegő dróndarabot, vasárnap tűzszerészek ártalmatlanították
2026. szeptember 20., vasárnap

Időseket ellátó központban ütött ki tűz, egy embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba

Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.

Időseket ellátó központban ütött ki tűz, egy embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba
Hirdetés