Hirdetés
Hirdetés

Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét

Képkocka a filmből. Oscart érhet az alkotás •  Fotó: Inforg-M&M Film Kft.

Képkocka a filmből. Oscart érhet az alkotás

Fotó: Inforg-M&M Film Kft.

Oscar-díjra jelölte Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia.

MTI

2018. január 23., 15:452018. január 23., 15:45

2018. január 23., 16:292018. január 23., 16:29

A filmakadémia kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Enyedi Ildikó műve egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással lesz versenyben a díjért,

Hirdetés

amelyet a phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt a szokásos február helyett március 4-én adnak át Los Angelesben, 90. alkalommal. A ceremóniát a világ több mint kétszáz országában közvetítik. 

Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.

A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a tavalyi berlini filmfesztiválon, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

•  Fotó: Inforg-M&M Film Kft. Galéria

Fotó: Inforg-M&M Film Kft.

„Zsinórban harmadik éve szurkolhatunk magyar filmnek az Oscaron. Gratulálok a Testről és lélekről alkotóinak az Oscar jelöléshez” – írta a bejelentés után a Twitter közösségi portálon Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, utalva ezzel arra, hogy

tavaly a Mindenki című magyar rövidfilm is Oscar-díjat kapott.

A legtöbb, 13 jelölést Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta.

A további jelöltek listáját ide kattintva lehet böngészni.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
Hirdetés