
Ritmusovi a Dob-ban fesztiválon
Fotó: Gecse Noémi
Cserey Csaba (Csabcsi) dobművész kalauzolta a ritmusok világába a legkisebbeket szombaton és vasárnap délelőtt a Mikó-vár előtti téren. A foglalkozás láthatóan nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is nagyon tetszett, többen is bekapcsolódtak.
2017. augusztus 06., 17:482017. augusztus 06., 17:48
Szombaton ugyancsak a Vár téren afrikairitmus- és djembeworkshopot tartott a senegáli Cheikh Ibrahima Fall-Ibro, majd az ez évi fesztivál újdonsága következett: a Maliból érkező Mariam Eliane Coulibaly afrikaitánc-workshopra várta az érdeklődőket. A városnapok keretében az Agora Alapítvány által tizenegyedik alkalommal szervezett Dob-ban ritmusfesztiválon olyan előadókat láthatott, hallhatott a közönség, mint Nick D'Virgilio, Manaky, Markó Ádám, Krecsmáry Zsolt, Ego Sum, Cserey Csaba, Kaltenecker Zsolt, K-BEAT, Nightlosers, Cheikh Ibrahima Fall-Ibro és Mariam Eliane Coulibaly. A workshopokok és koncertek mellett hangszersimogatót is tartottak, és a közös örömzenélések sem maradtak el.
Fotó: Gecse Noémi
„A dob a legősibb hangszer, ez áll a legközelebb az emberi lélekhez, mind a bánatunkat, mind az örömünket ki tudjuk fejezni általa. A dobfesztivál ezt foglalja magában, és nagyon jó helye van itt, Csíkszeredában. Az emberek is sokkal boldogabbak egy ilyen fesztiválon.
akik, amit éreznek a dobon keresztül, átadták a közönségnek, és a közönség ettől volt boldog, ettől mosolyog mindenki. Na meg a találkozásoknak köszönhetően. Én ezt mindig átélem. Én gyergyói vagyok, ott nőttem fel, és ezt az érzést vittem magammal máshová is. Fantasztikus érzés játszani és látni az embereket, ahogy örülnek” – mondta el lapunknak Cserey Csaba.
Fotó: Gecse Noémi
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!