
Egy kicsivel több
Fotó: Haáz Vince
Október elsejétől tíz százalékkal, 3000 lejről 3300 lejre nő a bruttó minimálbér. Az erre vonatkozó határozatot csütörtökön fogadta el a kormány – írja az Agerpres hírügynökség.
2023. szeptember 28., 15:412023. szeptember 28., 15:41
Mihai Constantin kormányszóvivő közölte, a bruttó minimálbér 10 százalékos növekedése 1 millió 867 ezer alkalmazottat érint több ágazatban, legfőképpen a szállításban, a kereskedelemben és a kis- és középvállalatoknál.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a munkaügyi minisztérium számításai szerint
Marcel Ciolacu kormányfő a csütörtöki kormányülés elején jelentette be az általános minimálbér 10 százalékos emelését, hangsúlyozva, hogy
A kormányfő elmondta azt is, úgy döntött, visszavonja a napirendről az építőipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar adókedvezményeinek kivezetéséről szóló rendeletet.
„A pénzügyminisztérium ma reggel bemutatott számításai azt mutatják, hogy az egészségbiztosítás bevezetése minden munkavállalóra, tevékenységtől függetlenül, csökkenthette volna az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók nettó minimálbérét. Mindannyian, és különösen én, azt ígértük, hogy ez nem fog megtörténni, tehát nem értek ezzel egyet.
Ennek eredményeképpen úgy döntöttem, hogy levesszük napirendről ezt a rendeletet” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, az illetékes szaktárcák újraelemzik majd a rendelet szövegét, de addig is az említett ágazatokban megmarad az adókedvezmény.
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!