Hirdetés
Hirdetés

Ők az Örökségünk őrei Maros megyei vetélkedőjének nyertesei

A győztes csapat •  Fotó: Bereczky Sándor

A győztes csapat

Fotó: Bereczky Sándor

A Telekiek unokái nevű csapat diákjai – akik a gernyeszegi Teleki-kastélyt és református templomot fogadták örökbe – nyerték az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő Maros megyei döntőjének fődíját, egy brüsszeli kirándulást Winkler Gyula európai parlamenti képviselő jóvoltából.

Székelyhon

2018. március 15., 17:542018. március 15., 17:54

2018. március 15., 17:552018. március 15., 17:55

A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében szerdán délután megszervezett döntőn több mint három hónapos örökségvédő munka megkoronázásának lehettek szemtanúi az érdeklődők, ugyanis Maros megye minden régiójából több száz műemlékvédő középiskolás érkezett a fináléra. Ez alkalommal a diákok izgalmas és látványos kiselőadások által mutatták be örökbefogadott műemléképületükhöz kapcsolódó történetüket.

A kilenc csapat ezt megelőzően komolyan dolgozott az elmúlt három hónapban, széleskörű közösségépítő, műemléket népszerűsítő tevékenységeket folytatott, tudományos kutatómunkát végzett,

igénybe véve a szakemberek, a helyi sajtó segítségét és minden más online lehetőséget. Munkájukat egy kilenctagú szakmai zsűri pontozta, így a délutáni színdarabokat is figyelembe véve születtek meg a végső eredmények.

Az épített örökség védelmét, népszerűsítését célzó középiskolai vetélkedő Maros megyei szakaszát Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke 2017 októberében indította el Marosvásárhelyen, Csép Éva Andrea parlamenti képviselő és Novák Csaba Zoltán szenátor védnökségével. A rendezvényen Hegedüs Csilla köszöntötte elsőként a Maros megyei döntős csapatokat, majd Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke bátorította a fiatalokat, hogy továbbra is járuljanak hozzá Maros megye kulturális örökségének népszerűsítéséhez.

Hirdetés

„Ráéreztetek a verseny lényegére – felismertétek a szépségét a kutatásnak, megismertétek a csapatmunka örömeit és kihívásait, rácsodálkoztatok épített örökségünk szépségeire, és nem utolsósorban igazi örökbefogadóként viselkedtetek” – értékelte Csép Andrea. Novák Csaba Zoltán szerint az Örökségünk Őrei vetélkedő fő kérdése az volt, hogy mit kezd a politikum, az értelmiség, az iskola, a mai generáció Erdély gazdag épített kulturális örökségével.

Az Örökségünk Őrei Maros megyei szakaszának döntőjén négy marosvásárhelyi valamint öt, Maros megye különböző régióit képviselő (Nyárádszereda, Dicsőszentmárton, Szászrégen, Erdőszentgyörgy) csapat méretkezett meg, az örökbefogadott műemlékek sorába pedig a következők tartoznak: a megyeszékhelyi ferences templom tornya, a gernyeszegi református templom és Teleki-kastély, a marosvásárhelyi Teleki-ház és Toldalagi-palota, az abafáji Huszár kastély, a marosvécsi Kemény-kastély, a dicsőszentmártoni unitárius templom, valamint a nyárádszentannai református templom.

A vetélkedő egyik csapata sem távozott üres kézzel, kitartó munkájukért a brüsszeli fődíj mellett fesztiválbérletekkel, könyvcsomagokkal, színházbelépőkkel, valamint táborozási lehetőségekkel gazdagodtak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében

Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás

Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás
2026. április 29., szerda

Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve

A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.

Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve
2026. április 29., szerda

Az elnök szerint Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi nyugatbarát irányvonalát

Nicușor Dan államelnök szerdán kijelentette, meggyőződése, hogy Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi Nyugat-barát irányvonalát.

Az elnök szerint Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi nyugatbarát irányvonalát
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicușor Dan: Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben

Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan: Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben
2026. április 29., szerda

Felolvasták a bizalmatlansági indítvány szövegét a parlamentben

A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását célzó Bolojan-tervet! című bizalmatlansági indítványt.

Felolvasták a bizalmatlansági indítvány szövegét a parlamentben
2026. április 29., szerda

Kelemen Hunor: a PSD és az AUR nem mutatott fel életképes alternatívát a Bolojan-kormányra

Kelemen Hunor szerint egy életképes alternatívát is fel kellene mutatniuk azoknak, akik meg akarják buktatni a kormányt.

Kelemen Hunor: a PSD és az AUR nem mutatott fel életképes alternatívát a Bolojan-kormányra
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Most sem teljesen tiszta a Kis-Küküllő vize, de a sótalanítók legalább jól működnek

A felszerelt sótalanító berendezések folyamatosan működnek, hiszen a Kis-Küküllő vize most is több sót tartalmaz, mint kellene. Az Aquaserv igazgatója a Székelyhonnak elmondta, hogy fel vannak készülve a Korond-patak esetleges áradására.

Most sem teljesen tiszta a Kis-Küküllő vize, de a sótalanítók legalább jól működnek
2026. április 29., szerda

Húsz évre ítélték az orotvai gyilkosság elkövetőjét

A Hargita Megyei Törvényszék első fokon húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte P. Zoltánt, aki a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly elkövetett emberölés miatt került a vádlottak padjára. Az ítélet nem jogerős.

Húsz évre ítélték az orotvai gyilkosság elkövetőjét
2026. április 29., szerda

Reagált Kelemen Hunor Zakariás Zoltán kilépésére az RMDSZ-frakcióból

Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni.

Reagált Kelemen Hunor Zakariás Zoltán kilépésére az RMDSZ-frakcióból
Hirdetés