Hirdetés
Hirdetés

Nyugdíjemelést terveznek: új törvény több újdonsággal

Bán Katalin. A változásokat ismertette •  Fotó: Gecse Noémi

Bán Katalin. A változásokat ismertette

Fotó: Gecse Noémi

Az új nyugdíjtörvény-tervezet életbe lépésétől többségében emelkednének a nyugdíjak, csökkenni pedig semmiképpen nem fognak. A tervezet szerint majd csak az lehet nyugdíjas, aki legkevesebb 15 év szolgálati idővel rendelkezik. Ugyanakkor a nyugdíjkorhatárra vonatkozó előírásokat nem módosítanák.

Barabás Hajnal

Rostás Szabolcs

2018. augusztus 29., 11:132018. augusztus 29., 11:13

Több változást is bevezetnének az új nyugdíjtörvény tervezetében, amelyet augusztus 9-én bocsátott közvitára a munkaügyi minisztérium. A törvénytervezet leszögezi:

egyetlen jelenlegi nyugdíj összege sem csökkenhet.

Ha az újraszámolás kisebb összeget eredményez, mint amit most kézhez kap a kedvezményezett, továbbra is a jelenlegi nyugdíját folyósítják. A nyugdíjkorhatár sem változik.

Legalább 15 év szolgálati idő

A tervezet, amelyet kedden Bán Katalin, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója is ismertetett a sajtóval, előírja, hogy az a személy lehet nyugdíjas, aki legkevesebb 15 év szolgálati idővel rendelkezik. További újdonság, hogy

beszámítanak minden olyan bérjellegű juttatást, pótlékokat, teljesítménybért, 13. fizetést, túlórákat, prémiumokat, díjakat és egyéb bónuszokat, amelyek után társadalombiztosítási járulékot fizettek.

Hivatalból 10 százalék jár azoknak, akik dolgoztak 1975. február 1-je és 2001. április 1-je között is. Ez a százalék növelhető, amennyiben a nyugdíjas erre vonatkozó bizonyító iratokat mutat be. Amennyiben az igazolások figyelembevételével újraszámított nyugdíj kisebb lesz, az eredeti 10 százalékos emeléssel kiszámolt nyugdíj marad érvényben.

A tervezet újdonságai közé tartozik még, hogy a mesteri és doktori képzés éveit is hozzájárulási időszaknak tekinti.

Mennyi is az annyi? Több változást is bevezetnének az új nyugdíjtörvény tervezetében •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Mennyi is az annyi? Több változást is bevezetnének az új nyugdíjtörvény tervezetében

Fotó: Gecse Noémi

Nyugdíj vagy szociális segély

A 15 év szolgálati időnél kevesebbel rendelkező nyugdíjasoknak három hónap áll rendelkezésükre a törvény életbe lépése előtt, hogy válasszanak a nyugdíj és a minimális társadalmi segély között., figyelembe vehetik, hogy melyik összeg lesz magasabb a nyugdíjuk újraszámolása után. Kivételt képeznek azok, akik öregségi nyugdíjban részesülnek, és rendelkeznek a minimális 10 és 15 év közötti szolgálati idővel, ami akkor volt érvényben, amikor nyugdíjukat megállapították. Ez a kivétel csak azokra érvényes, akik a törvény életbe lépésének pillanatában már nyugdíjasok.

Maradnak a nyugdíjtípusok

A tervezet szerint továbbra is

négy típusú nyugdíj lesz: az öregségi, az előzetes, a rokkantsági és az utódlási nyugdíj.

Az öregségi nyugdíj esetében teljesíteni kell a nyugdíjkorhatárra és a szükséges szolgálati időre vonatkozó feltételeket. Kivételként a jelenlegi előzetes (teljes összegű) nyugdíj öregségi nyugdíjjá válik, azaz

azok a személyek, akik több mint nyolc évvel túlteljesítették a törvény által előírt teljes szolgálati időt, öt évvel azelőtt kérhetik nyugdíjazásukat, hogy elérnék a nyugdíjkorhatárt.

Ugyanakkor ebben az időszakban összevonható a bér a nyugdíjjal. Egy másik újdonság, hogy azok a nők, akik legalább 15 év szolgálati idővel rendelkeznek, és felneveltek legalább három gyereket (16 éves korig), hatéves korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba. Ehhez a negyedik gyerek után hozzáadódik még egy-egy év kedvezmény minden további gyermekért. Az előzetes (csökkentett összegű) nyugdíj a jelenlegi részleges előzetes nyugdíjnak felel meg, és az ezzel kapcsolatos előírások változatlanok maradnak.

A rokkantsági nyugdíj esetében újra meghatározzák a rokkantsági besorolásokat, hogy lehetőséget teremtsenek az egyéni munkára.

Az utódlási nyugdíjakra vonatkozó jelenlegi előírásokat azzal a kitétellel bővítették, hogy a túlélő házastárs saját nyugdíja mellé megkapja az elhunyt házastárs nyugdíjának 25 százalékát. A törvénytervezet fenntartja a fakultatív járulékfizetés lehetőségét, azzal a módosítással, hogy míg eddig csak öt egymást követő évet lehetett visszamenőleg befizetni, a jövőben, ötéves korlátig, bármelyik nem kontributív időszak befizethető.

A minimálbér helyett azonban az országos átlagbért tekintik kiindulópontnak.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Változik a nyugdíjszámítás

A minimálnyugdíjat az aktuális év országos bruttó minimálbéréből számolják ki. Azok a személyek, akik legalább 15 év szolgálati idővel rendelkeznek, az országos bruttó minimálbér 45 százalékát kapják, amelyhez hozzáadnak még 1 százalékot minden 15 fölött teljesített szolgálati évért. Azok a személyek, akiknek szolgálati ideje 10 és 15 év közé esik, az országos bruttó minimálbér 40 százalékát kapják, amelyhez hozzáadnak még 1 százalékot minden 10 fölött teljesített szolgálati évért.

Ha valakinek az újraszámolás után nagyobb összegű nyugdíj jön ki, akkor azt fogja megkapni ezután.

A nyugdíjkiszámítási képlet értelmében a nyugdíj összege egyenlő az összegyűjtött pontok száma és a referenciapont értékének (vpr) szorzatával. Az összegyűjtött pontok számát az éves pontszámok összege adja, az éves pontszámot pedig úgy kapjuk meg, hogy a havi pontszámok összegét elosztjuk 12 hónappal. A havi pontszám egyenlő a bruttó jövedelem és az országos bruttó átlagbér hányadosával. A referenciapont értéke 2021-ben 75 lej lesz.

A képletnek nemcsak az az előnye a munkaügyi minisztérium szerint, hogy felszámolja a méltánytalanságokat, hanem az is, hogy valamennyi nyugdíj nőni fog.

A törvény több szakaszban lép életbe 2021-ig. A nyugdíjpont értéke a kormányprogramnak megfelelően emelkedik a következőképpen:

2019-ben 1 265 lej, 2020-ban 1 775 lej, 2021-ben pedig 1 875 lej lesz.

2022-től a referenciapont értékét kiigazítják az éves inflációs rátával. Romániában jelenleg hozzávetőlegesen ötmillió nyugdíjast tartanak számon.

Hirdetés

Közel 75 ezer nyugdíjas Hargita megyében

Hargita megyében pedig 74 448 nyugdíjast jegyeztek a júliusi adatok szerint, közülük 55 669-en öregségi nyugdíjasok, 746-an előzetes nyugdíjban részesülnek, 1925-en részleges előzetes nyugdíjat kapnak, 8832-en rokkantsági, és 7276-an utódlási nyugdíjra jogosultak. Az átlagnyugdíj értéke 1103 lej a férfiak, és 1023 lej a nők esetében. Az öregségi nyugdíjasok átlagnyugdíja 1247 lej a férfiak, 1089 lej a nők esetében. Ezek között az adatok között nem szerepelnek többek között a belügyminisztériumhoz tartozó intézmények nyugdíjasai, és átlagnyugdíjainak mértéke sem. Bán Katalin, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a nyugdíjtörvény-tervezet szerint minden nyugdíjat újraszámolnak, és amennyiben csökkenne az érték, akkor a nyugdíjasok megtarthatják a korábbi számítás szerinti nyugdíjukat. A törvénytervezet egyébként a munkaügyi minisztérium honlapján tanulmányozható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában

Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.

Hosszú éveket kell még várni az új elkerülőútra Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene

Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.

Kéz a kézben jár a könyv, színház, zene
2026. október 14., szerda

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval

Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.

Földre teperték és elvezették a fegyelmezetlen hívet az ortodox zarándoklaton – videóval
2026. október 14., szerda

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.

Megverte, majd autóval áthajtott szeretőjén – életfogytiglani börtönre ítélték
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.

Kormányra lép a PSD, megvan a minisztereik listája – frissítve
2026. október 14., szerda

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rátámadtak a tornatanárra egy diák szülei Temesváron, a kerítésen kívülről videózták az esetet
2026. október 14., szerda

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte

Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.

Korhadt, száraz és veszélyessé vált fákat metszenek Csíkszereda-szerte
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók

A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.

Ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak az egészségbiztosítással rendelkező rászorulók
2026. október 14., szerda

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.

Ezentúl a vajúdás és a szülés alatt a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy a kórházban
Hirdetés