
A rendőrségi szonda 0,46 mg/l alkoholmennyiséget mutatott ki György István leheletében. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Egy év és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésről szól a gyergyószentmiklósi bíróság március 2-án nyilvánosságra hozott döntése, melyben György Istvánt, Gyergyószentmiklós volt alpolgármesterét ittas gépkocsivezetés miatt ítélik el.
2018. március 05., 13:592018. március 05., 13:59
2018. március 05., 14:062018. március 05., 14:06
Mint ismert, 2017. február 28-án a 45 éves, a rendőrségi közleményben G. I.-ként megjelölt személyt Gyergyószentmiklóson az Állomás utcában egy közúti ellenőrzés során állították meg. A szonda 0,46 mg/l alkoholmennyiséget mutatott ki a leheletében. György István – akkori alpolgármester, jelenleg az önkormányzat Vitalissima nevű cégének vezetője –
A tavaly februári eset kapcsán indított bírósági eljárás során most született az első, alapfokú ítélet. A bíróság honlapján közzétett döntés leírásában az olvasható, hogy
A felügyeleti időszak idején meghatározott időközönként jelentkeznie kell a rendőrségen, illetve fogadnia kell a felügyeletére kirendelt személyeket, előzetesen be kell jelentenie a lakhelyváltását, illetve minden olyan, lakóhelyétől való távolmaradást, amely meghaladja az öt napot. Köteles bejelenteni a munkahelyváltást, továbbá tájékoztatást és dokumentumokat kell rendelkezésre bocsátania, melyek alapján megélhetési forrásai ellenőrizhetők. A felügyeleti idő alatt György Istvánnak
a polgármesteri hivatal, illetve a Hargita Megyei Mentőszolgálat gyergyószentmiklósi állomásának keretében.
A próbaidőszak során elkövetett újabb bűncselekmény, illetve a kötelességek be nem tartása maga után vonja a börtönbüntetés felfüggesztéséről szóló határozat megsemmisülését. Az állam által megelőlegezett 250 lejes perköltség kifizetésének kötelezettsége is szerepel a bírósági jegyzőkönyvben, mely szerint a kiközléstől számítva tíz napja van e döntést megfellebbezni György Istvánnak.
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
3 hozzászólás