
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A maroskeresztúri, koronavírussal fertőzött idős nővel kapcsolatban álló három személy vérmintájából nem mutatták ki a fertőzést, így egyelőre nem nőtt a koronavírusos betegek száma Maros megyében. A prefektúra sajtószóvivője szerdára virradóan közölte, hogy az eredmények negatívak.
2020. március 11., 11:092020. március 11., 11:09
2020. március 11., 11:132020. március 11., 11:13
Maros megyében egy 70 éves maroskeresztúri nő esetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét. Ő március 4-én jött haza repülőgéppel Olaszországból, Kolozsváron landolt, de csak március 5-én értesítették arról, hogy otthoni karanténba kell vonulnia.

Két maroskeresztúri családot helyeztek otthoni karanténba, miután vasárnap kiderült, hogy a településen is van egy koronavírussal fertőzött beteg. A településen bezártak egy kenyérüzletet, a lakók pedig egyre nagyobb aggodalommal figyelik a fejleményeket. Maros megyében összesen 89 személy van otthoni megfigyelés alatt.
Addig egyszer vásárolt kenyeret és találkozott egy házaspárral (ennek férfitagja szállította őt haza a kolozsvári reptérről). Miután kiderült, hogy fertőzött, a baráti családot és a kenyérüzlet eladóját, illetve annak családját házi karanténba helyezték. Azoktól vettek vérmintát, akik közvetlen kapcsolatban kerültek a beteggel, s mint kiderült, az eredmények egyelőre negatívak. Az érintettek tizennégy napig maradnak „házi őrizetben”. A 12. és 13. nap is vérmintát vesznek tőlük, sőt korábban is, ha bármilyen betegségre utaló tünetük lesz.
Maros megyében kedden egy 20 éves fiatalembertől is vettek mintát, miután Olaszországból érkezett haza és belázasodott. Az eredményre még várni kell.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!