
Fotó: X/Nicușor Dan
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
2025. július 11., 09:382025. július 11., 09:38
Az elnök csütörtök esti X-bejegyzésében azt írta, a megbeszélés résztvevői
– ismerteti az Agerpres.
„Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtésére és fenntartására irányuló erőfeszítésekhez, valamint Oroszország elrettentéséhez. Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti.
– fogalmazott. Az államfő hozzátette, Románia teljes mértékben támogatja a 18. szankciós csomag mielőbbi elfogadását.
A majdani ukrajnai béke biztosítására hajlandó országok koalíciójának ülését Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő hívta össze.
Még egy férfi életét vesztette a Fogarasi-havasokban, miután közel ötszáz métert zuhant lefelé a Leszpez-csúcs környékéről – közölte az Argeș megyei hegyimentő-szolgálat.
A hegyimentőknek vasárnap délután sikerült egy SMURD-helikopter segítségével elszállítaniuk a Fogarasból a szombaton meghalt két ploiești-i turista – egy 35 éves és egy 50 éves férfi – holttestét.
Ellopott egy rendőrautót egy Olt megyei férfi egy Dolj megyei vidéki rendőrőrs udvaráról, és hazáig vezette. A férfit végül Balș településen állították meg a rendőrök, megállapítva, hogy az illető nem tagja a belügyminisztérium állományának.
A fővárosi rendőröket vasárnap Bukarest 6. kerületébe riasztották, ahol a bejelentés szerint az egyik utcában lövések hallatszottak.
Felszentelték vasárnap a világ legnagyobb ortodox keresztény templomának számító, 15 év alatt felépített bukaresti Nemzeti Székesegyház mozaik szentképeit, és megnyitották a katedrálist a hívők előtt.
Vasárnap folytatják a bevetést a hegyimentők, hogy lehozzák a Fogarasi-havasokból a szombaton mélybe zuhant két turista holttestét.
Nyilvánosságra került az a fedélzeti kamerás felvétel, amely egy láncbalesetet rögzített szombaton délután az 1-es országúton Vrancea megyében.
Vasárnap este Székelyudvarhelyen, hétfőn Marosvásárhelyen, kedden Csíkszeredában adják elő Brahms magyar táncait és azokat a népdalokat, amelyek ezeket ihlették.
Két turista vesztette életét szombaton a Fogarasi-havasokban, miután megcsúsztak és lezuhantak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén, egy harmadik személyt pedig – aki túlélte a balesetet – kimentettek a hegyimentők.
A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, téli időszámításra térünk át október 26-án, azaz most vasárnap, amikor hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az órát.
2 hozzászólás