
Fotó: Presidency
Nicușor Dan vasárnap a közel-keleti fegyveres konfliktus kapcsán a Facebook-oldalán közölte, hogy Románia nincs közvetlen veszélyben.
2026. március 01., 17:362026. március 01., 17:36
Az államfő bejegyzése szerint – melyet az Agerpres ismertet – az illetékes román intézmények figyelemmel kísérik a fejleményeket, és megteszik a szükséges intézkedéseket. Hozzátette, hogy elsődleges a konfliktuszónákban tartózkodó román állampolgárok biztonsága, akiket arra kért, hogy maradjanak nyugodtak, kövessék a külügyminisztérium és a helyi hatóságok utasításait.
Nicușor Dan közölte azt is, hogy
Vasárnap Andrei Țărnea külügyminisztériumi szóvivő a Digi24-nek nyilatkozva megerősítette, hogy a közel-keleti térségben továbbra is feszült a helyzet, több ország légtere zárva maradt, ezért egyes román állampolgárok nem tudnak hazautazni. Arra kérte az érintetteket, hogy maradjanak biztonságos helyen, tartsák be a helyi hatóságok előírásait, és regisztráljanak védelemre a román külképviseleteken.
A szóvivő elmondta azt is, hogy válság kezdete óta mintegy ezer román állampolgár lépett kapcsolatba a román diplomáciai képviseletekkel.
Románia bruttó hazai terméke (GDP) az idei első félévben a nyers adatok szerint 0,7 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok szerint 1,6 százalékkal csökkent 2025 azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Harmadik napja folytatják a hatóságok a keresést a Moldovai Köztársaságból származó, 26 éves férfi után, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy autót lopott el Bulgáriában, amivel egészen Mehedinți megyéig jutott.
Alkoholos befolyásoltság alatt volt az a sofőr, aki diákokat szállított iskolába Temes megyében. A rendőrök megbírságolták a férfit, és ideiglenesen felfüggesztették a jogosítványát.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter hétfő reggeli üzenetében arra biztatta az új tanévet kezdő tanulókat, élvezzék az előttük álló tanulási lehetőséget, és hangsúlyozta, hogy az oktatás a kapu a világ felé.
Jócskán lehűlt az idő szeptember 7-re, az új tanév első napjára Székelyföld-szerte. Hargita megyében vannak olyan foltok, ahol kék színnel jelzi az Országos Meteorológiai Szolgálat térképe, hogy fagypontig esett vissza a hőmérséklet.
Kezdetét veszi a 2026–2027-es tanév: csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. Az új tanterv a kilencedikeseket, a változó felvételi szabályok pedig a nyolcadikosokat állítják új helyzet elé.
Eddig tisztázatlan okok miatt kisodródott és az útmenti betonsáncba dőlt egy Hargita megyei motoros Nyárádmagyarós és Szeretfalva között.
Ideiglenesen szünetel a vasúti közlekedés vasárnap este Maroshévíz és Ratosnya között, miután egy kidőlt fa ráesett a felsővezetékre és kigyulladt – közölte a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR SA).
Tovább apadhat a Duna a következő napokban: a Báziásnál mért vízhozam 1400 köbméter/másodpercre csökkenhet, ami a szeptemberi sokéves átlag mindössze 37 százaléka.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román – ukrán határ közelében.
szóljon hozzá!