Nem vették jó néven a virágárusok az ajándékkártyás ötletet

Remetei kortárstalálkozó. Kevesebb a virág, mégis nagyobb az ajándék •  Fotó: Olvasói felvétel

Remetei kortárstalálkozó. Kevesebb a virág, mégis nagyobb az ajándék

Fotó: Olvasói felvétel

Remetén nem üres kézzel indulnak otthonról a kortárstalálkozóra igyekvők. Kis kosarat visznek magukkal, abban gyűjtik a virág helyett kapott adomány-ajándékkártyákat. A múlt héten útjára indított szokás megosztotta a községlakókat, mégis nagy segítséget jelent az iskolának.

Balázs Katalin

2017. augusztus 17., 14:082017. augusztus 17., 14:08

A negyvenéves kortárstalálkozó egyik szervezője, Balázs Róbert hozakodott elő az ötlettel:

szép a virág, de rövid életű, jobb lenne maradandót ajándékozni az ünnepelteknek.

El is készültek a különböző színű és értékű ajándékkártyák, amelyeket rokonok, barátok a remetei üzletekben, illetve önkéntesektől szerezhettek be. Tudomásuk volt róla, ez virág helyett való, a begyűlt összeget pedig a helyi iskolának adományozzák a felköszöntöttek.

Múlt szombaton volt a hagyományosnak szánt kezdeményezés „főpróbája”, az eredményről Balázs Róbert számolt be.

Idézet
Felkavartuk a kedélyeket

– mondta, célozva arra, hogy a virágárusok nem vették jó néven az ötletet, hisz kétségtelen, kevesebb bevételre tettek szert, mint korábban. Remetén ugyanis rengeteg virág fogy ilyenkor. A virág pedig pár napig él, ha nyár van, megtörténik, hogy mire hazaszállítják, már elhervad, télen pedig megfagy. Ezt a fölösleges pénzkiadást próbálták hasznos beruházássá változtatni a negyvenévesek, hangsúlyozva: nem a virág ellen, hanem amellett érvelnek, hogy értéke legyen az ajándéknak.

Idézet
Nem a virágra haragszom, hanem a mértéktelen költekezésre

– közölte Balázs.

Ünnep lejártával összegeztek a szervezők. E szerint a köszöntők közül sokan éltek azzal a lehetőséggel, hogy ajándékkártyát vásároljanak. Többen voltak olyanok is, akik nem mertek egyből átállni, így egy szál virágot és mellé kártyát adtak a negyvenéves rokonoknak, ismerősöknek.

Idézet
Én körülbelül kétszáz szál virágot és nyolcvan darab ajándékkártyát kaptam. Le a kalappal mindenki előtt, aki felvállalta, hogy a szokástól eltérően nem csokrot hoz, hanem másnak is szóló ajándékot ad

– nyilatkozta Balázs Róbert.

Újabban kosár is kell az ajándékhoz •  Fotó: Olvasói felvétel Galéria

Újabban kosár is kell az ajándékhoz

Fotó: Olvasói felvétel

Összeszámolták az ajándékkártyákból származó bevételt. Ez 4030 lej, amit máris átadtak Mastaleriu Erzsébet iskolaigazgatónak. Elvárás is társul az adomány mellé: kézzelfogható, diákok számára hasznos eszközt kell belőle vásárolni.

Idézet
Az adomány mindig jól jön. Már az ötletet is örömmel fogadtuk, hiszen tényleg minden remeteinek köze volt és lesz az iskolához, mégis meglepett az összeg

– fogalmaz az iskolaigazgató. Elmondta, nem könnyű az új szokásra áttérni, ő is vacillált szombaton, furcsállta, hogy virág nélkül indul köszönteni. „A kártyák a kezemben voltak, mégis a megszokás azt diktálta volna, hogy virágot vigyek. A kertemben csak hat szál kardrózsa volt, tudtam, abból nem jut mindenkinek, többször elsétáltam a virágüzlet előtt, s tusakodtam, hogy bemenjek, főleg hogy láttam, mások mennyi virágot visznek. Aztán döntöttem: a kezdeményezés az iskola javát szolgálja, kötelességem kiállni mellette. Nem vagyok virágellenes. A szemnek szép... de jó esetben is csak pár napig, és ennek ellenére szinte kultusz felénk, hogy minél több, minél nagyobb csokor legyen” – mondta el Mastaleriu Erzsébet.

Máris egyeztetett az iskola vezetőtanácsa, és úgy látnák jónak, hogy az adományból két okostelevíziót vásároljanak, laptoppal együtt. Az igazgatónő szerint csak kicsit kell az összeghez hozzápótolni. Ezek a modern készülékek egy-egy osztályterembe kerülnek, az osztályközösségre lesznek bízva. Hogy melyik diákközösség lesz a kedvezményezett, az kérdéses, hiszen versenyt szeretnének meghirdetni számukra a tanévkezdést követően.

Az adományok sorsáról tájékoztatást ígért az iskolaigazgató, Balázs Róbert pedig jelezte: a kezdeményezését sikeresnek ítéli, falustársait továbbra is jótékony ajándékozásra ösztönzi azokkal együtt, akik belátták, hosszú távú haszon, maradandó „virágszirom” is lehet a hervadó helyett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos: felelős kormányra és azonnali reformokra van szükség
2025. május 10., szombat

Magyarországot hozták fel negatív példaként a bukaresti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Magyarországot hozták fel negatív példaként a bukaresti Európa-barát tüntetésen
2025. május 09., péntek

Még nem döntöttek a somostetői medvecsalád sorsáról

Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.

Még nem döntöttek a somostetői medvecsalád sorsáról
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést tartanak Bukarestben
2025. május 09., péntek

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért

Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.

Mezítlábas ösvénnyel gazdagodott az óvoda – közös fejlesztés a jövő generációjáért
2025. május 09., péntek

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében

A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.

Ingyenes melanomaszűrés indul Kovászna megyében
2025. május 09., péntek

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán

A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.

Példát mutattak a delneiek: játszóteret építtettek az iskola udvarán
2025. május 09., péntek

Több mint negyven hivatásos tűzoltó dolgozik már a vízszivárgás megállításán a parajdi sóbányánál

Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.

Több mint negyven hivatásos tűzoltó dolgozik már a vízszivárgás megállításán a parajdi sóbányánál
2025. május 09., péntek

Előpataki fiatalok raboltak ki egy férfit Sepsiszentgyörgyön

Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.

Előpataki fiatalok raboltak ki egy férfit Sepsiszentgyörgyön
2025. május 09., péntek

Újabb hivatalosítás, kezdődhet az elnökválasztás második fordulójának kampánya

Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.

Újabb hivatalosítás, kezdődhet az elnökválasztás második fordulójának kampánya