
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Régi naptári helyével, június 10-ével Szent Margit, a magyar gyökerű skót királyné számos ragadványnevet érdemelt ki a Kárpát-medencei magyarság körében. Felvidéken és Magyarország egyes részein Retkes, Délvidéken Legyes, Gyergyó környékén, valamint sok más régióban ez a jeles nap Pisis Margitként maradt fenn. Az ünnepet a római naptárba 1673-ban június 10-ére vették fel, és 1969-ben november 16-ára, Skóciai Szent Margit halálának napjára helyezték át.
2020. június 10., 12:052020. június 10., 12:05
A népi kalendárium évszázados megfigyelései viszont időtállónak bizonyulnak, és tartják magukat a Margit-napi hagyományok is. Köztük, hogy az őszi retek magját ezen a napon kell elvetni, így a termés sokáig zsenge marad. Hasonlóképpen az is, hogy
Termésjósló napként úgy tartották, ha esik, a mogyoró és a dió férges lesz.
Az is nyilvánvaló, hogy a Medárd-ciklus sok esőt hoz, ettől „pisis” az előbbihez hasonlóan negyvenes napú Margit. Nem ritka ilyenkor az elhúzódó csapadékos idő, az égzengés, a jégverés sem, ami árt a fejlődésben lévő növényeknek, ugyanakkor hátráltatja az aratást. Megfigyelhető: a Margit-napi esőcseppek negyven napig elperegnek!
A nap névadója Szent István rokonának, Ágotának és a Magyarországra menekült Eduárd angol királyfinak leányaként született 1046-ban. A trónviszályok elmúltával, Eduárd családjával visszatért szülőföldjére, Margitot pedig feleségül vette III. Malcolm skót király. Példás keresztény életet élt férjével. Gazdag életművet hagytak maguk után, amit nyolc gyermekük folytatott.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
szóljon hozzá!