A lakók becsületességén múlik a vízóraállások reális közlése: ezzel elkerülhetők lennének a kellemetlenségek – véli Lukács László, a Go Rt. igazgatója, utalva a legutóbbi közköltség számlák körül kialakult helyzetre. Több gyergyószentmiklósi lépcsőházban a meleg víz számla váratlanul megnőtt. Gyakorlatilag nem a meleg víz ára, hanem a számlázási módszer változott.
2010. szeptember 23., 19:232010. szeptember 23., 19:23
2010. szeptember 24., 12:012010. szeptember 24., 12:01
\"Arról panaszkodnak a lakók, hogy drágult a meleg víz. Olyan vádak is értek, hogy a tanács határozatát túlléptük és önkényesen emeltük fel a meleg víz árát. Ez nem így van\" – közölte Lukács László, a Go Rt. igazgatója, aki tájékoztatással szolgált az augusztusi melegvíz-szolgáltatás ellenértéke körül kialakult helyzetről.
Az igazgató elmondta, a városi tanács augusztus eleji döntése nyomán a közüzemek új számlázási rendszert vezetett be, ez bizonyos háztartásokat pillanatnyilag igencsak negatívan érint. Elmondta, az egy évvel korábban felszerelt lépcsőházi kis hőközpontok órája méri a meleg vízhez előállított hő mennyiségét – ez az érték normális esetben meg kellene egyezzen a lakásokban lévő vízórák szerint mért és összeadott értékekkel.
A vízóraállások leolvasása és leadása a lakókra van bízva, és valószínűsíthető, hogy a lakók kevesebb elfogyasztott mennyiséget jelentenek be, mint amennyit valójában elhasználnak. A korábbi számlázásnál nem volt mérve az előállításhoz elhasznált hőenergia, egyszerűen egy köbméter melegvíz előállításához 0,055 gigakalória hő volt számlázva, így egy köbméter melegvíz ára 11 és 12 lej között mozgott – közölte az igazgató, hozzátéve, a szeptemberi számlázáskor is a legtöbb lépcsőházban e körüli árak jöttek ki, ám feltűntek kirívó esetek is.
A Virág-negyedi 6-os tömbház A lépcsőházában például 18,35 lej, a 13-as tömbház A lépcsőházában pedig 69,54 lejbe számlázódott ki egy köbméter melegvíz. \"A lakók lejelentettek 2 köbméter fogyasztást, ezzel ellentétben a lépcsőházi nagy óra 11 köbmétert mutatott. Két köbméterre osztottuk le azt a gigakalóriát, amit a nagy óra lemért. Ezért lett ekkora az ár\" – magyarázta az igazgató, ugyanakkor ellentétes példáról is beszámolt, vagyis olyan lépcsőházról, ahol az augusztusi meleg víz köbméterének értéke alig több mint 6 lejbe jött ki.
\"Ahol kevesebb lett az érték, valószínű az történhetett, hogy az eddig elhallgatott melegvíz-mennyiséget most jelentették be, így a lépcsőházi nagy óra által mutatott értéket többel kellett osztani\" – véli Lukács László. Mint mondja, a lépcsőházak többségéban 20–30 banis, legtöbb 1 lejes eltérések vannak a megszokott 11 lejes köbméterenkénti árhoz képest.
Október hónap folyamán kiszállnak a közüzemek szakemberei és a lakók jelenlétében leellenőrzik a vízórákat. Tanácshatározat szerint, azoknál a háztartásoknál, ahol nem talál az óra állása a közüzemekhez leadott értékekkel, kiigazítást eszközölnek.
Rosszul járnak azok, akik nem adnak lehetőséget az órák ellenőrzésére, hisz rájuk számlázódik a lépcsőházban mért minden vízveszteség – közölte a közüzemek vezetője, hozzátéve, a Bucsin-negyedben, ahol még nincsenek beszerelve a lépcsőházi kis hőközpontok, továbbra is a régi rendszer szerint számláznak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.
Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Ilie Bolojan szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő csomagért.
Délkelet-Európa legnagyobb animatronikus dinoszauruszaként hirdeti új attrakcióját a barcarozsnyói dinópark. Egy jura kori Brachiosaurusról van szó.
Az ügyészek kérésére a legfelsőbb bíróság csütörtökön elrendelte Horațiu Potra fogdában vagy házi őrizetben lévő zsoldosainak a szabadlábra helyezését.
Eladó Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump trambulinpark!