
A fal egyik oldalán vásárlók, a másik oldalon nyitott zenekari próba
Fotó: Föld Szint
Rendkívül rövid idő alatt a háromszékiek egyik kedvenc helyévé vált a Föld Szintnek nevezett sepsiszentgyörgyi tér, ami a választott helyszín miatt sem mondható szokványosnak. Az új helyről, a miértekről és a hogyan továbbról Vetró Bodoni Barnabás és Simon László képzőművészekkel beszélgettünk.
2023. január 27., 16:062023. január 27., 16:06
December óta működik a Föld Szint nevű összművészeti tér a sepsiszentgyörgyi Sugás Áruház földszintjén, ahol azóta egymást érik a kiállítások, koncertek, felolvasóestek, performanszok, nyilvános zenekari próbák, rajzórák, irodalmi estek, beszélgetések – mindez a vásárlók, járókelők és eladók között.
– mesélt a kezdetekről Vetró Bodoni Barnabás, aki művészeti mediátorként határozta meg feladatkörét.
Egy jó alapra bátran lehet építeni, ezért is fontos felsorolni, hogy kikre is épül a Föld Szint, mert van köztük színésztől egyetemistáig minden: a kezdeteknél ott bábáskodott Kolumbán Hanna dizájner és Daczó Enikő képzőművész is. Ma már a munka java Fekete Zsolt színészre, Simon László, Ilyés Réka, Fazakas Etele, Májai Adrienn (egyetemista) képzőművészekre és a már említett Vetró-Bodoni Barnabásra hárul.
Ilyés Réka és Fazakas Etele
Fotó: Föld Szint
„Amint a terv körvonalazódott, elkezdtük keresni a megfelelő helyet. Néztünk az elhagyatott, nem használatos tereket a főtéren, hisz az volt a fő szempont, hogy látható, központi helyen legyen, utcára nyíló stb. Végül Blacky (Fekete Zsolt – szerk. meg.) fedezte fel a Sugás Áruház földszintjén az üres teret, és úgy döntött, felhívja az áruház menedzserét, Szabó Csillát” – avatott be Simon László. A történet mesébe illően folytatódott,
„Nagyon gyorsan pörögtek az események, december 15-én egy teszt rajzórát tartottam a művészetis diákjaimnak az új helyszínen, ez volt az első megmozdulásunk. Az áruház előtéréből kisebb üzletek nyílnak, van, amelyik le van választva pulttal, ajtóval, lehúzható rolóval, a mi terünk viszont teljesen nyitott, hogy elérhető legyen, ezzel is azt jelezzük, hogy olyan eseményeket szervezünk, amelyekhez bárki kapcsolódhat, így igyekeztünk bevonni a járókelőket, vásárlókat. A nagy kérdés az volt számunkra, hogy lehet-e kulturális tevékenységet folytatni ilyen közegben? Az elején az arra sétálok meglepődve bámultak, tétováztak, de ez érdeklődő tétovázás volt, aztán elsodortak az események” – vágott bele a sűrűjébe a képzőművész, és csak úgy sorolta az alig egy hónap alatt lezajlott, egymást követő eseményeket.
Kápráztass el csoportos kiállítás, zenekari próba a Művészeti és Népfőiskola tanárival és diákjaival, audiovizuális performansz, linóműhely, Felugró zerge nevű irodalmi este Tamás Dénessel, beszélgetés Nemes Levente színművésszel, tárlatvezetés Korodi Janka színésznővel, rádióműsor, tűzzsonglőr-előadás – és ezzel korántsem teljes a sor.
– mondta Baji.
Az idei év változásokat is hoz a Föld Szint háza táján. Az első és legfontosabb az, hogy költözniük kell. Szerencse nem mesze, csak szintet lépnek. Ugyanis az áruház alapszabályzatában az áll, hogy csak profitot termelő cég bérelhet a földszinten helyet, de az áruház menedzsere annyira megkedvelte a csapatot, hogy a harmadik emeleten biztosított számukra új teret ugyanazon feltételekkel, mint korábban.
Agyagozás, mintázás a helyi művészeti egyetem diákjai vezetésével
Fotó: Föld Szint
„Nem csak a helyszín változik, mi nyitott műhelyként határoztuk meg magunkat, ahhoz, hogy ez működhessen, most nagyobb hangsúlyt kell fektessünk a programjaink népszerűsítésébe, hiszen már nem leszünk úgymond szem előtt, nem fog csak úgy betévedni a közönség, azt nekünk kell bevonzanunk” – részletezte Simon László.
Vetró B. Barnabás szerint soha sincs elég kulturális térből
Fotó: Szigeti G. Csongor
Vetró Baji örömmel újságolta, hogy érkezett egy megkeresés a sepsiszentgyörgyi városházától, Vargha Fruzsina alpolgármester részéről, illetve Gáj Nándortól, a Művészeti és Népiskola vezetőjétől, mindketten szívügyüknek tekinti ezt a kezdeményezést, és támogatásukról biztosították őket.
– zárta a beszélgetést Vetró Baji.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
szóljon hozzá!