
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Három házkutatási parancsot hajtottak végre bizalommal való visszaélés gyanúja miatt Marosvásárhelyen pénteken.
2025. június 06., 13:002025. június 06., 13:00
A hatóságok szerint egy áruszállítással, illetve túlméretezett rakományok fuvarozásával foglalkozó, marosvásárhelyi székhelyű cég – egy 39 éves férfi képviseletében – nem teljesítette két lízingszerződés törlesztő részleteit 2024 júliusa óta. A szerződések révén a szóban forgó vállalkozás
és nem volt hajlandó visszaszolgáltatni a lízingcégnek. A keletkezett kár megközelítőleg 220 ezer lej.
A hatóságok szerint a gyanúsított megpróbálta megnehezíteni a járművek felderítését is azáltal, hogy átíratta, így más rendszámot kaptak, hogy a rendőrség ne tudja a közlekedés során azonosítani.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
szóljon hozzá!