
Fotó: Csekefalvi Unitárius Egyházközség
A Székelykeresztúr közeli falubéli és ott vakációzó gyermekek számára egy nagyon várt közös pont immár tizenhét éve az unitárius egyházközség által szervezett kézműves- és bibliai tábor. Alszegi, felszegi, elszármazott, avagy vendég gyermekek egyheti együttlétéért adtak hálát az istentiszteleten vasárnap az unitárius templomban.
2019. augusztus 11., 21:182019. augusztus 11., 21:18
2019. augusztus 11., 22:362019. augusztus 11., 22:36
Idén az előző alkalmakhoz képest a kisebb, öt-tízéves gyermekek voltak többségben, a legnagyobbak tizennégy évesek voltak – tudtuk meg Moldován-Szeredai Noémi unitárius lelkésztől. A napközis tábor vezetésébe helyi unitárius önkéntesek is bekapcsolódtak: a korábbi évek volt táborozói és az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei.
Kézműves technikákat tanítottak, játszottak és együtt munkálkodtak a gyermekekkel. Különböző tevékenységeket lehetett kipróbálni a fafestésen, nemezelésen át a különböző papírtechnikák elsajátításáig. Így készültek a képeslapok, a gyöngyállatkák és gyönggyel díszített nemezelt karkötők is.
Fotó: Csekefalvi Unitárius Egyházközség
A hét minden napján tartották bibliaismereti foglalkozást, amelyek során kiemelt helyet kapott az istenhit megélése, valamint az imádság erejének megérzése. Szombaton pedig közös kirándulás lehetőséget ajánlottak a táborozók számára a Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, így együtt utaztak és vettek részt egyházuk nagy nyári eseményén.

Milyen lesz a jövő unitárius közössége; kik találkoznak majd ötven év múlva Orbán Balázs földjén? – szólt az elmélkedésre indító kérdéssor szombaton, az unitáriusok 21., Szejkefürdőn tartott találkozóján.
A gyermekek számára a legnagyobb élményt a közösségben történt együtt dolgozás megtapasztalása jelentette. Nyaranként egyedi alkalom ez az a hét a gyülekezet gyermekeinek a kötetlen találkozására is, hiszen év közben más-más iskolába járnak, vagy csak a nagyszülők laknak Csekefalván. Az utcák nagyon forgalmasak, alkalmatlanok a közös játékra. Ezért az unitárius parókai árnyas udvarán biztonságban tudják a családok a nyaralókat, a gyermekek pedig játékosan szereznek ismereteket, miközben együtt vannak és kikapcsolódnak.
Fotó: Csekefalvi Unitárius Egyházközség
A lelkésznő számára is tartogatott örömforrásokat, kedves gesztusokat, igazi gyermeki őszinteséget, nyitott szívűséget a hét. Első nap két rajzzal érkezett egy kislány, amelyek témája Szeretem a tábort és Alig vártam, hogy jöjjek voltak. Már kora reggel felkelt, és mondta a nagymamájának: siessünk, nehogy elkéssünk. A tábor vasárnap hálaadással zárult az unitárius templomban.
A kormány pénteken memorandumot fogadott el az ország stratégiai nukleáris projektjeinek az európai fenntarthatósági követelményekhez való hozzáigazításáról, és meghatározta az ehhez szükséges intézkedések ütemtervét.
Két életképes megoldást lát a kormányalakításra Csoma Botond: a PSD külső támogatásával létrejövő PNL-RMDSZ-USR-kormányt vagy egy kisebbségi PSD-kabinetet.
Gyengék a romániai diákok 2025-ös PISA-eredményei, és ezt kertelés nélkül ki kell mondani – jelentette ki pénteken Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter.
Raluca Turcan nemzeti liberális párti képviselő kérte a képviselőház oktatási bizottságát, hogy tűzze napirendre a mobiltelefonok általános és középiskolai használatát egyaránt betiltó törvénytervezetet.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök pénteken közölte, hogy nem híve a Trikolór terek kijelölését és a tisztségviselők számára a román zászló megcsókolását előíró kezdeményezésnek.
Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot, a romániai belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetőjét abban a büntetőeljárásban, amely egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter vámeljárás nélküli romániai behozatalát vizsgálja.
Három drogkereskedő került a Hargita megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának látószögébe. A nyomozásban részt vett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is.
Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.
A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
szóljon hozzá!