
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi Poklos patak egy részét befednék és parkolóhelyeket alakítanának ki rajta –- legalábbis erről szól az a határozattervezet, amely jelenleg tanulmányozható a városháza honlapján, s amelyről csütörtökön szavaznak az önkormányzati képviselők.
2018. február 12., 20:162018. február 12., 20:16
Dorin Florea polgármester korábban már bejelentette, hogy a Furnica és a Szuper közötti részen befedeti a Poklos patakot, erről már egyeztetett is a vízügyi igazgatósággal. A városvezető ezt már rég hangoztatja, de mint elmondta,
most van egy olyan igazgató, Cristian Bratanovici személyében (aki nem mellesleg PSD-s városi tanácsos), akivel sikerült megegyezni, s „átadják” 25 évre a patakot.
Az épületeket felajánlaná a városi és megyei rendőrségnek, hogy költözzenek oda, legyenek közelebb a lakossághoz és korszerű épületben dolgozhassanak. Cserébe elkérné a Borsos Tamás utcában levő székhelyet, ahol közösségi célokat szolgáló központot alakítana ki.
A csütörtöki tanácsülés napirendjén levő határozatban szó sincs épületekről, csupán arról, hogy a város átvenné a vízügytől a Poklos patakot, befedné és parkolóhelyeket alakítanak ki az így nyert részen. Az idei költségvetésben már pénzösszeget is belefoglalnának egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, amely kimondja, hogy milyen módon lehet lefedni a patakot.
Korábban Florea arról is beszélt, hogy a Poklos patak partján, annak részleges lefedésével kerékpárutakat alakítanak ki, de ebből egyelőre semmi nem valósult meg, s most az új tervben benne sincs.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
szóljon hozzá!