Fotó: Sándor Csilla
Nagy üstökben főttek az ínycsiklandó ételek szombat délelőtt a csíkszeredai Ólommadár Kultúrkocsma udvarán. Az augusztus 25-én és 26-án negyedik alkalommal megtartott Ólomfesten ugyanis az esti koncertek mellett ismét jótékonysági közösségi főzés is szerepelt a programban.
2017. augusztus 27., 12:302017. augusztus 27., 12:30
2017. augusztus 27., 12:392017. augusztus 27., 12:39
Intézmények, baráti társaságok, cégek csapatai gyűltek össze az Ólommadár udvarán, hogy a nyár utolsó csíkszeredai fesztiválján együtt töltsék a napot. A jó hangulatot élő muzsika, közös éneklés és a csíkszentsimoni fúvószenekar minikoncertje is fokozta.
Fotó: Sándor Csilla
A Csíki Játékszín csapata minden évben részt vesz a közösségi főzésen, ezúttal nemcsak a színészek, hanem a színház többi munkatársa is jelen volt. Mint mondták, külön odafigyeltek a részletekre is, a dekorációs elemekre – a máskor kellékként használt sonka, szalonna, hagymafüzér is díszítette a sátrukat, miközben a Hétvezértokányt kavargatták.
Fotó: Sándor Csilla
Az ételek elkészülte után mindenki jóllakhatott a finomságokból, és amellett, hogy jó csapatépítő tevékenységnek bizonyult a közös főzés, jótékonykodtak is: az ételek egy része nagy dobozokba került, és a hétgyermekes csíkszeredai Nyírő családot lepték meg vele. A család tagjai örömmel fogadták az adományt.
Fotó: Sándor Csilla
Pénteken és szombaton este a fesztivál meghívottjaként az Intim Torna Illegál, ByAlex és a Slepp, a Cloud 9+, a Superstereo, valamint a Titán zenekar koncertezett.
Fotó: Sándor Csilla
Az ország nyolc megyéjére jelentős esőzésekre vonatkozó riasztást, a régiók többségére pedig figyelmeztetést adott ki rossz idő miatt csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet azzal, hogy a helyi közigazgatás reformja az elbocsátásokra irányuljon – jelentette ki szerda este Sorin Grindeanu.
A tüntetések biztosan állandósulnak, mindössze az egyéb tiltakozási formák időpontja kérdéses még a tanügyben. Az általános sztrájk lehetősége is felmerült, de az órák bojkottálása nem hoz látványos eredményt a szakszervezet képviselője szerint.
A júliusi 7,4 százalékról augusztusban 9,9 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Két parkoló autónak és egy villanyoszlopnak ütközött neki egy elszabadult kamion csütörtök hajnalban Kolozsváron. A teherautó végül egy tömbháznak csapódva állt meg, sofőrje megsérült.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
Szeptember 16-án, kedden 17 órától elstartol a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karának és a helyi önkormányzatnak közösen és célzottan az időseknek szervezett előadásorozata.
A hátrányos helyzetűeket közelebb vinni a rendszerhez, egyúttal az egészséghez – ezt a célt tűzte maga elé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és további négy partnere négy országból. Szerdán az eddigi eredményeket értékelték ki Mikóújfaluban.
Két személy, egyikük egy 14 éves fiú, életét vesztette szerdán az 1C jelzésű országút Nagybánya és Miszmogyorós (Tăuții-Măgherăuș) közötti szakaszán bekövetkezett közúti balesetben, tájékoztatott Florina Meteș, a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.
szóljon hozzá!