Hirdetés
Hirdetés

Négy év után lehet újra oktatás a Csodavilág épületében

Évek óta várják a szülők a „Ceruzás napközi” újranyitását •  Fotó: Barabás Orsolya

Évek óta várják a szülők a „Ceruzás napközi” újranyitását

Fotó: Barabás Orsolya

2016 júliusában kezdték el a bővítési munkálatokat a gyergyószentmiklósi Csodavilág Napközi Otthonban. A nyertes pályázatban az szerepelt, hogy többek között beépítik az intézmény tetőterét, megnagyítják az ebédlőt. A kivitelezés során azonban nem várt problémák kerültek felszínre, így azóta többször leálltak a munkálatok. Jelenleg az alapzat megerősítésén dolgoznak, és a tervek szerint a következő tanévtől ismét elkezdődhet itt az oktatás.

Barabás Orsolya

2019. november 20., 18:472019. november 20., 18:47

A Fogarasy Mihály Általános Iskolához tartozó Csodavilág napközi bővítésének elkezdésekor senki nem gondolta, hogy több évre költözik át az intézmény a Pitypang Óvoda épületébe. Az elmúlt években azonban többször is elkezdték, majd leállították a munkálatokat a nem várt problémák miatt, nemrégiben pedig egy újabb munkafázisnak fogtak neki.

„A régi épület felújításakor folyamatosan olyan strukturális problémák adódtak, amelyeket meg kellett oldani annak érdekében, hogy biztonságos legyen.

Idézet
Reméljük, már az utolsó fázishoz érkeztük, és az alapmegerősítést követően elkezdődhetnek a belső munkálatok.

Arra készülünk, hogy a következő tanévet itt tudják kezdeni a gyerekek” – hangsúlyozta Nagy Zoltán polgármester.

Aláásott betonpillérekkel erősítik meg az épületet •  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Aláásott betonpillérekkel erősítik meg az épületet

Fotó: Barabás Orsolya

Az eredeti elképzelések során nem gondolták, hogy a teljes tetőzet kicserélésére szükség lesz, de amikor azt is megoldották, akkor a falak kezdtek süllyedni. Azt követően, hogy megerősítették az alapot, észrevették, hogy az ingatlan hátsó részének irányába süllyed az egész épület. Ezért az elmúlt napokban a fal alatt átástak, és betonpilléreket öntöttek 1,90 méter mélységben, amelyre a falat fém merevítővel fogatják rá kívül és belül, így ezekre terhelődik majd a súly.

Hamarosan elkezdődhet a belső terek felújítása •  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Hamarosan elkezdődhet a belső terek felújítása

Fotó: Barabás Orsolya

Kormánytámogatásból szerették volna megoldani az intézmény bővítését, a 794 ezer lej azonban a strukturális problémák miatt nem elegendő, közel ugyanekkora összegre van még szükség. Hargita Megye Tanácsa 300 ezer lejjel támogatja a munkálatok folytatását, és a gyergyószentmiklósi önkormányzat a jövő évi költségvetésből még 400–500 ezer lejjel kell majd hozzájáruljon a beruházás befejezéséhez.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Éjszaka helyett már az esti órákban: így néz ki a légiriadós Ro-Alert, amit vasárnap kiküldtek

Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.

Éjszaka helyett már az esti órákban: így néz ki a légiriadós Ro-Alert, amit vasárnap kiküldtek
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Időjárás jövő hétre: a szélre és az éjszakákra figyeljünk

Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.

Időjárás jövő hétre: a szélre és az éjszakákra figyeljünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Alkoholos befolyásoltság alatt találták a rendőrök egy sofőriskola tanulóját a gyakorlati órán

Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.

Alkoholos befolyásoltság alatt találták a rendőrök egy sofőriskola tanulóját a gyakorlati órán
2026. szeptember 27., vasárnap

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után

Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés