Hirdetés
Hirdetés

Négy diák kapott Pegazus ösztöndíjat

A fiatalok itthon maradásában segít a cég •  Fotó: Erdély Bálint Előd

A fiatalok itthon maradásában segít a cég

Fotó: Erdély Bálint Előd

A Pegazus esettanulmányi verseny győzteseként négy diák nyerte el a székelyudvarhelyi Melinda cégcsoport vezetőségének bizalmát, így ők tanulmányi ösztöndíjat kapnak az egyetemi alapképzésük elvégzéséig.

Fülöp-Székely Botond

2020. február 06., 19:302020. február 06., 19:30

A 2011-ben útjára indított Pegazus program célja a tehetséges diákok felkarolása, tanulmányi ösztöndíjak és munkalehetőség biztosításával, hogy a frissen végzett fiatalok szülőföldjükön érvényesülhessenek – fejtette ki egy csütörtöki sajtótájékoztatón András Lehel, a Melinda Instal vezérigazgatója. A kétfordulós vetélkedő részeként először valós vállalati problémák megoldásán dolgoztak otthon a tanulók, majd a vállalat székhelyén is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket.

Hirdetés

Az eredmények és a versenyzőkkel folytatott beszélgetések alapján K. Péter (Tamási Áron Gimnázium), B. Hunor (Kós Károly Szakközépiskola), Gy. Antónia (Benedek Elek Pedagógiai Líceum) és P. Richárd (Bányai János Technológiai Líceum) nyerték el az ösztöndíjat. Ők alá is írták a beígért szerződést, ami alapján középiskolai tanulmányaik alatt havi 100 eurót, az egyetemi alapképzés alatt pedig havi 150 eurót kapnak a cégtől. Mindezt csak a tanév ideje alatt, a nyári vakációban ugyanis nem folyósít ösztöndíjat a vállalat, helyette szakmai gyakorlatot kínál.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
2026. augusztus 13., csütörtök

6,1 százalékos inflációval számol év végén a jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.

6,1 százalékos inflációval számol év végén a jegybank
Hirdetés