
Késő ősszel fejeződnek be a munkálatok
Fotó: Beliczay László
Idősek számára épül nappali foglalkoztatóközpont Homoródalmáson, ahol egészségügyi rutinvizsgálatokat is fognak végezni a megbízott szakemberek. A munkálatokat még idén ősszel be szeretnék fejezni.
2021. május 08., 14:302021. május 08., 14:30
2021. május 08., 22:292021. május 08., 22:29
Sok időskorú él Homoródalmáson, ráadásul közülük többen egyedül, nekik szeretnének közösségi teret biztosítani a kikapcsolódáshoz a nappali foglalkoztatóközpont létrehozásával – tájékoztatta lapunknak Tikosi László, Homoródalmás polgármestere.
Mint mondta, ennek megvalósításáért a Regionális Operatív Programban (POR) pályáztak sikeresen mintegy 1,4 millió lejért. A projekt részeként egy meglévő épületet kellett átalakítani a célnak megfelelően, erre pedig ideális volt a kultúrotthon szomszédságában lévő régi, omladozó tekepálya.
Fotó: Beliczay László
A létesítmény egy konyhai tároló részből – itt tálalhatják fel a máshol elkészített ételt –, egy nagyobb méretű közösségi teremből, valamint egy orvosi rendelőből fog állni. Utóbbiban délutánonként olyan rutinvizsgálatokat végezhetnek el a megbízott szakemberek, mint például a vérnyomásmérés.
Mindemellett mosodát is létrehoznak az épületben, amit az idősek használhatnak. Egyébként mindhárom említett résznek külön bejárata lesz, megfelelő mellékhelyiségekkel.
Fotó: Beliczay László
A munkálatok 85 százalékával már elkészültek – felújították a tetőzetet és a villanyhálózatot, leszigetelték az épületet, beszerelték a fűtésrendszert, kicserélték az ajtókat és ablakokat stb. –, azonban még hátra vannak kisebb vakolási munkálatok, a falak lefestése, a padolás, valamint a kinti tereprendezés. Utóbbi részeként vissza kell helyezni a földmunkák részeként felszedett térköveket. Noha április végére kellett volna befejeződjenek a munkálatok, a járványhelyzet miatta nehézségek okán ez nem valósulhatott meg.
Fotó: Beliczay László
Tikosi rámutatott, a projekt részeként nem csak az épület bútorzatát és egyéb szükséges berendezéseket, orvosi felszereléseket vásárolhattak meg, de költhettek egy kisbuszra is, amellyel megoldható az idősek oda- és hazaszállítása. Utóbbiban egyebek mellett a mozgássérültek számára fontos emelőszerkezet is van. Kérdésünkre arra is kitért, hogy ugyan felmerült egy bentlakó típusú öregotthon megépítésének ötlete is, de az már túl nagy beruházás lett volna a község számára.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
szóljon hozzá!