
Nehéz egy autista gyerekkel kommunikálni, hisz már az is gondot jelent, hogy a pedagógusra nézzen a képernyőn keresztül
Fotó: Veres Nándor
Az online oktatás sok család életét nehezítette meg, de talán a sajátos nevelési igényű gyerekek esetében érezhető a legnagyobb törés az elmúlt egy évben. A legtöbb speciális iskola pedagógusa arra törekszik, hogy online tanrendben legalább megtarthassa azt a fejlettségi szintet, ahol abbamaradt a személyes oktatás, hiszen a sajátos nevelés jóval többről szól, mint a tananyag leadása.
2021. március 22., 13:192021. március 22., 13:19
2021. március 22., 13:592021. március 22., 13:59
A speciális tanintézeteknek – ahol valamilyen fizikai vagy szellemi akadályozottság miatt különleges nevelési és fejlesztésű igényű gyerekek vannak – ugyanúgy kell működniük, mint bármilyen más iskola vörös forgatókönyv vagy teljes online tanrend szerint is. Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) szakmai alelnöke maga is egy olyan iskolát vezetett Csíkszeredában, ahol autista gyerekekkel foglalkozó integrált csoportok is vannak, ezért egész közelről is belelátott az online oktatásba az ő esetükben is.
Meggyőződése, hogy akkor a leghatékonyabb az online oktatás, ha a gyereknek van egy jó szövetségese otthon. „Az online oktatás eredményessége nem csak a témához kellő felkészültséggel és szakmaisággal hozzáálló pedagógustól függ, hanem a családi környezettől is, amely együtt tud működni a pedagógussal. Ez a szerencsés kombináció teszi hatékonnyá az online oktatást a tömegoktatásban. Természetesen van valamiféle hatékonysága a speciális nevelési igényű gyerekek tanítását illetően is, de ott jóval korlátozottabbak a körülmények” – fogalmazta meg az RMPSZ alelnöke.
Szerinte az államnak az ilyen környezetre jobban oda kellene figyelnie, például a biztonságos környezet megteremtésével és az egyéni fejlesztés biztosításával. A speciális iskoláknak is azon kategóriába kellene tartozniuk, ahová a kisiskolások és óvodások tartoznak, hogy ellenőrzött és biztonságos körülmények között tudjon zajlani a személyes oktatás – fejtette ki Ferencz-Salamon Alpár.
Orbán Réka, a marosvásárhelyi 2-es számú inkluzív oktatási központ pedagógusának hatodik osztálya van, amelybe nyolc különböző szintű súlyosan és halmozottan sérült, illetve Down-szindrómás gyerek jár. Október óta folyamatosan online tanrendben foglalkozik velük, és akár a normál oktatásban a Google platformot használják.
Még van két autista gyerek, akikkel szinte naponta tudnak tevékenységeket tartani a maguk ritmusában, de a többieknek minden nap feladatlapokat küldenek, és heti tematikákra osztják a feladatokat, mint az iskolában. „Gyógypedagógus és nevelő van a csoportokban, én a munkát feladatlap formájában küldöm ki, a kolléganőm mesék, történetek, kézimunka formájában küldi, ami szintén nagyon fontos. Rendszeresen visszajeleznek, minden este feltöltik a feladatlapot.
– mutatott rá a pedagógus. Hozzátette, nehéz egy autista gyerekkel kommunikálni, aki nem válaszol, hisz már az is gondot jelent, hogy rá nézzen a képernyőn keresztül.
A legtöbb sajátos nevelési igényű gyereknek egészséges testvére is van, ezért amikor ők is otthon voltak az online oktatás miatt, érződött, hogy a sajátos igényű gyerekekkel való munka picit háttérbe szorult. „Ez nem azt jelentette, hogy egyáltalán nem foglalkoztak velük, hanem esetleg nem délelőtt, hanem picit később töltötték fel a feladatokat, de nagyon igyekeznek a szülők. Most, hogy iskolában vannak a testvérek, így már délelőtt fel tudják tölteni a feladatokat” – magyarázta Orbán Réka.
Olyan tanítványa is van, aki súlyos autista lévén nem hajlandó telefonon vagy online iskoláról, tanrendről beszélni, a szülő nem is meri „kényszeríteni”, hiszen nem tudják, mit hozhat ki belőle ez. Borzasztóan nagy a kiesés, ezért velük még lassabban tud dolgozni. A speciális oktatásban nem volt konkrétan kimondva, hogy az online találkozás kötelező, a platform megvan, azt használniuk kell. Az iskolában szimultán osztályok vannak, nyolcadikosok és kilencedikesek együtt, az új rendelet szerint pedig a nyolcadikosok visszatérhettek, a kilencedikesek otthon ülnek, ezért a két nyolcadikossal személyesen foglalkoznak, a többiek online követik otthonról. Nem is értették, hogy a nyolcadik miért kellett visszamenjen, hiszen amúgy is más szinten vannak, de egy hét után belerázódtak – magyarázza a pedagógus. „Nagyon nehéz, de mindenki próbálkozik, azonban minden nap elmondják a gyerekek, hogy mennyire hiányzik nekik is az iskola” – fogalmazta meg Orbán Réka.
Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz az első változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják válás után a házassági nevet.
Több késszúrással ölte meg volt felesését egy férfi – hároméves gyermekük szeme láttára – a Teleorman megyei Beciu településen. A támadó ellen távolságtartási végzés volt érvényben, miután a gyanú szerint korábban elrabolta és megerőszakolta a nőt.
Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
Hamis 112-es segélyhívás keltett pánikot egy Buzău megyei településen: a bejelentő azt állította, hogy egy férfi puskával üldözi a feleségét. Miután a hatóságok nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, kiderült, hogy valaki csak tréfát űzött velük.
Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban.
Hétfőtől lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor program új felhívására – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozója után.
A Caritas piramisjátékhoz hasonlította szombaton Oana Gheorghiu a nem járulékalapú különnyugdíjakat.
Az eMAG 15. fekete pénteki árleszállítási akciója minden várakozást felülmúlt: több mint 986 millió lej értékű rendelést regisztráltak, ami 10 százalékkal meghaladja a tavalyi eredményt – tájékozatott szombaton a vállalat.
szóljon hozzá!