
Fotó: rmpsz
Felnőtté válik idén a Bolyai Nyári Akadémia, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 18-ik alkalommal szervezte meg a továbbképzőt. Idén több mint félezren vesznek részt a rendezvényen, amelynek főhete július 18. és 24. között zajlik.
2010. július 15., 17:422010. július 15., 17:42
2010. július 15., 18:562010. július 15., 18:56
Fotó: rmpsz
Hétfőn, július 19-én nyitják meg ünnepélyesen a 18. Bolyai Nyári Akadémiát (BNYA). A rendezvény tanítóknak és óvópedagógusoknak szánt része már elkezdődött, a képzések zöme pedig július 18-24. között zajlik Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Temesváron, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron.
A szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke, Lászlófy Pál csütörtöki, július 15-i csíkszeredai sajtótájékoztatóján elmondta, idén nagy a valószínűsége annak, hogy ha a résztvevők elkészítik egyéni dossziéikat, megkapják a kreditpontokat a továbbképzés után, ígéret van ugyanis arra, hogy idén akkreditálni fogják az akadémiát.
Az RMPSZ elnöke elmondta, anyagi gondokkal küzdenek, a tervezett 15 millió forint helyett 14-et kaptak meg, és bár ez szép összeg, közel sem elég arra, hogy a tervezett tanfolyamokat teljesen lefedjék anyagilag. Ugyanakkor késik a magyar kormánytól működési költségekre várt pénz, és a hazai áfa-emelés nyomán bekövetkezett drágulások is érzékenyen érintik őket az elszállásolás, étkeztetés tekintetében – mutatott rá az elnök, aki azonban leszögezte, hogy a nehézségek ellenére le tudják bonyolítani az akadémia rendezvénysorozatát.
Burus Siklód Botond, az RMPSZ főtitkára az akadémia programjairól azt mondta, idén sokkal bátrabban ki lehet jelenteni, hogy a résztvevők igényeinek megfelelően szervezték azokat és keresték meg az előadókat, ugyanis egy nyílt fórumot is működtettek, ahol a résztvevők hozzászólhattak a tervezett programokhoz.
Az igényekről, érdeklődésről Burus Siklódi Botond elmondta, csökkent a különböző tantárgyak iránti érdeklődés, a résztvevők inkább a tematikus, illetve az új módszerek bevezetéséről szóló képzéseket kedvelik. A főtitkár ismertette, idén 26 tanfolyamuk lesz, amelyen 568 hallgató vesz részt.
Az akadémia mellett, annak ideje alatt más rendezvényeket is szerveznek. A Bolyai Emlékév jegyében Bolyai János halálának 150. évfordulója alkalmából kedden, július 20-án 19 órakor a Sapientia csíkszeredai épületében megemlékezés lesz, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak, július 23-án, pénteken pedig dr. Hoffman Rózsa, a Magyar Köztársaság oktatási államtitkára tart előadást Csíkszeredában, illetve találkozik a Kárpát-medencei és a hazai pedagógus-szövetségek vezetőivel, főtanfelügyelőkkel, igazgatókkal.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!