
A tánc nyelve közös, mindenki érti – sugallta a produkciókat követő elismerő taps is
Fotó: Kolozsi-Borsos Gábor
Az időjárás is kegyes volt, így nemcsak jó hangulatban, de esőmentesen zajlott az idei Gyilkostói Népművészeti Sokadalom a Gyilkos-tó partján.
2018. július 23., 12:362018. július 23., 12:36
„Külön öröm számunkra, hogy idén olyan csapatokat tudtunk meghívni, amelyek eddig még közösen sosem léptek fel népzene és néptáncgálán a Gyilkostónál” – nyilatkozta lapunknak Fórika Sebestyén, a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója. Ismertette, vasárnapra elsősorban gyergyószentmiklósi és környékbeli csoportokat kértek fel a bemutatkozásra, így a tó partján felállított színpadon egymást követve mutatta be produkcióját a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület Lenvirágok Néptánccsoportja, a gyergyóújfalvi Katorzsa, a remetei Sirülők, a csomafalvi Mocorgók, illetve a szentmiklósi Hóvirág néptáncegyüttes. Hangulatos műsorral ajándékozta meg a közönséget továbbá a gyergyócsomafalvi citeraegyüttes, és a gyimesi Kostelekről érkező Vrencseán Anita, illetve Vaszi Levente és tanítványai is elkápráztatták a tó partjára összeseregletteket. Gyimesekből tréfás meséket is hoztak az ének, a zene és a tánc mellett. Előadásukhoz a zenei kíséretet a kosteleki Zugató Zenekar biztosította.
A 15. Gyilkostói Népművészeti Sokadalom zárásaként a csíkszeredai Kedves Zenekar koncertjét hallgathatták meg a jelenlevők.
ami láthatóan kedvükre volt mind a gyergyói nézőknek, mind pedig a Gyilkostón tartózkodó vendégeknek.
Fotó: Kolozsi-Borsos Gábor
– fogalmazott Fórika Sebestyén.
Gyereksátor is működött a vasárnapi sokadalomban, itt a Hagyományok Háza jóvoltából kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a kicsik, illetve a HalVirág Bábszínház előadásában a Kőleves című bábjátékot nézhették meg.
A Gyilkostói Népművészeti Sokadalom, mint minden évben, idén is a Szent Kristóf kápolna búcsúja köré épült. A délelőtt zajló szentmise ünnepi szónoka Tamás Huba székelyudvarhelyi lelkész volt. A nap programjából nem maradt ki az utóbbi évek hagyománya sem, a vallási program ezúttal is a járművek megáldásával egészült ki.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!