
Fotó: Pál Árpád
Első alkalommal tartották meg az ülkei tűzoltónapot vasárnap. A rendezvényen az összegyűlt tűzoltók a több mint százötven éves tűzoltószekeret használva mérték össze képességeiket.
2017. augusztus 13., 18:592017. augusztus 13., 18:59
A kilencedik falunap után az első alkalommal megtartott tűzoltónapon gyűlhettek össze a helybéliek Ülkében ünnepelni vasárnap. A helyi tűzoltócsapat meghívására Oroszhegy község csapatai mellett a bögözi, a székelykeresztúri Villám és a csíkfalvi tűzoltóegyesület gyűlt össze.
Demény Zsolt, az ülkei önkéntesek vezetője elmondta, hogy 2013-ban alakult a csapatuk, az egyesületük pedig a következő évben.
Fotó: Pál Árpád
A csapat két bevetési autóval végzi a mentéseket, a rendezvényen az eszköztárukat bővítették ki. Három osztrák település, Gröbming, Schladning és Mitterberg önkéntes tűzoltóitól, valamint a magyarországi Bátaszék tűzoltóitól kaptak adományba védőfelszereléseket és eszközöket, emellett vasárnap vehettek át tizenhét, pályázati úton vásárolt gyakorlóruhát is. A csapat vezetője szerint munkájukban, de megjelenésükben is segítenek a kapott felszerelések.
Fotó: Pál Árpád
A gyakorlóruhák átadásakor Oroszhegy község polgármestere, Bálint Imre Elemér megemlítette, hogy az utóbbi évek munkájának eredményeként ma mintegy százhatvan tűzoltó és összesen kilenc bevetési autó van a községben. A polgármester szerint
hiszen minden településen védik az értékeket, de szorosan együtt is tudnak működni, nemcsak a csapat tagjai, hanem a feleségeik is, akiknek külön megköszönte a támogatásukat. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy a pályázatok mellett az elkövetkezőkben az önkéntes tűzoltókra vonatkozó jogszabályokat kell erősíteni, illetve adókedvezményben kellene részesíteni az életmentőket.
Fotó: Pál Árpád
Az ülkei tűzoltónap érdekessége egyébként egy régi tűzoltószekér volt, amely a helyi tűzoltócsapat vezetője szerint az 1830-as évekből származik, nemrégiben sikerült eltávolítani róla a modern festést, alatta pedig felfedeztek egy több mint száz éves magyar feliratot. Elmondása szerint
éppen ezért szerették volna, hogy a működőképes szekérrel összemérnék a képességeiket a vendégségbe érkezett bajtársakkal.
Fotó: Pál Árpád
A tűzoltók hordókból kellett merjék a vizet, majd többen pumpáltak, hogy végül a vízsugárral egy felállított gerendát döntsenek le.
A mutatványok előtt a kíváncsiskodók közelről is szemügyre vehették a régi korok „bevetési autóját”, a gyerekek pedig fel is ülhettek a szekérre.
Fotó: Pál Árpád
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
szóljon hozzá!