Nyitott szívekre és segítőkészségre talált a csíkszeredai Nagy Orsolya esete. A nyolc éves leukémiás kislányon sokan szeretnének segíteni – derült ki a cikk megjelenését követően. Alig egy nap leforgása alatt a Csíki Hírlap szerkesztőségébe több mint ezer lej gyűlt Orsinak, de segítség érkezett a Kászonokból is.
2011. október 27., 21:122011. október 27., 21:12
2011. október 28., 13:482011. október 28., 13:48
András Zoltán és Burista Zsolt kétezer lejjel érkezett Kászonból. Motoros segítség
Portálunkon néhány napja mutattuk be a csíkszeredai Nagy család szomorú történetét. Szeptember közepén derült ki ugyanis, hogy a második osztályos Orsi lányuk leukémiás. Azóta a kislány édesapjával a marosvásárhelyi kórházban fekszik, ott kezelik. Orsi szüleinek viszont jelentős anyagi támogatásra van szükségük, hogy a beteg gyermekük számára megvásárolják a szükséges, több ezer lejbe kerülő gyógyszert. Orsi szívszorongató története sok olvasónkat meghatott, többen felkeresték szerkesztőségünket, hogy kisebb-nagyobb összeget küldjenek a Nagy családnak. Volt, aki csak öt lejt tudott adni, de jó szívvel küldte, mielőbbi gyógyulást kívánva a kislánynak. A Csíki Hírlap szerkesztőségében csütörtökön közel 1500 lej gyűlt össze, ezt az összeget át is adtuk Nagy Ildikónak, Orsi édesanyjának.
De nem csak az általunk gyűjtött pénz szerzett meglepetést az édesanyának. Csütörtökön délután a kászoni KMB Motors motoros klub két tagja, András Zoltán és Burista Zsolt is felkereste a Nagy családot, kétezer lejt adva át a klub tagjai részéről a meghatódott édesanyának. „A klub elnöke éppen Csíkszeredában tartózkodott, amikor elolvasta az újságcikket, és azonnal felkereste a szerkesztőséget, hogy adományozzon. Én este olvastam el a kislány történetét, és össze is hívtam csütörtök reggelre egy megbeszélését, hogy döntsük el, miként segíthetünk. A más településen lakó klubtagok is rögtön rábólintottak arra a kezdeményezésre, hogy nyújtsunk anyagi támogatást a kislány családjának” – mondta András Zoltán, Kászon község polgármestere.
„Meg sem tudom köszönni annyira jól esik. Rengetegen felhívtak, érzem az összefogást” – érzékenyült el Orsi édesanyja, aki a hétvégén szándékozik meglátogatni a kislányt a kórházba. Mint mesélte, Orsinak a kezelésektől már teljesen elhullott a haja és a szempillája, „de még így is szép kislány”.
Segítsünk Orsinak!
Ha segíteni szeretnének a leukémiás, második osztályos Nagy Orsolyának, anyagi támogatásukat átvesszük a Csíki Hírlap Petőfi utca 38. szám alatti szerkesztőségében. A kislány kezelésére gyűjtést szervezett a Csíki Anyák Egyesülete is. A segíteni akarók adományait az Albert-házba is be lehet vinni és az ott található adomány-dobozba tenni. Ugyanakkor egy gyűjtőpont is kialakult Csíkszeredában, a Márton Áron utca 60. szám alatti kis üzletben.
Nagy Ildikó, Orsolya édesanyja nevére, az OTP Bankban megnyitott számlaszámra is lehet támogatást utalni:
RO06OTPV260000493746RO01
RO10OTPV260000493746HU01
RO60OTPV260000493746EU01
Swift-kód: OTPV RO BU
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!