
Nyolc hetes képzés záróünnepségét tartották a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Az internet korhatár nélkül címmel meghírdetett számítógépkezelői tanfolyamot több mint húsz középkorú és idősebb személy végezte el.
2010. június 19., 11:522010. június 19., 11:52
2010. június 19., 12:402010. június 19., 12:40
Fotó: Pethő Melánia
A Biblionet program keretében tart folyamatos számítógép-kezelési, illetve internet használati képzéseket a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár. A több csoportban zajló tanfolyamok első huszonnégy végzőse ünnepélyes keretek között vehette át a részvételi oklevelet. A középkorú és idős személyek, megpróbálva megfelelni a kor kíhívásainak, a nyolc hétig tartó képzés alatt sajátíthatták el a ma már szinte nélkülözhetetlen technikai eszközök kezelését.
A közösségi médiában heves tiltakozást váltott ki a helyi adók emelése, a gyergyószentmiklósi városháza által szervezett lakossági fórumon azonban alig negyvenen jelentek meg csütörtökön este. Elhangzott: a városban nincs mód az adók csökkentésére.
Molnár Ferenc, Székely Csaba, Madách Imre és Alfred Jarry művei is színpadra kerülnek februárban a Figura Stúdió Színház műsorán, Gyergyószentmiklóson és több székelyföldi városban.
Könyvbemutatóra várják az érdeklődőket csütörtökön 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba. B. Kovács András író három kötetét ismerheti meg a közönség.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson a sor: szombaton délután fél kettőre a művelődési ház előtti térre várják az adóemelés ellen tiltakozó gyergyóiakat.
A régi vízhálózatról az újra kötik át a tömbházakat ezekben a napokban a gyergyószentmiklósi Virág negyedben. Ha tartani tudják az ütemtervet, jövő héten le is zárják a régi hálózatot a lakónegyedben, és idén a város nagy része átáll az új rendszerre.
Gyergyószentmiklós, Csíkszereda és Székelyudvarhely összehangolt petícióval fordul a miniszterelnökhöz, hogy törvénymódosítással adjanak szabad kezet az önkormányzatoknak a terhek mérséklésére és a fogyatékkal élők kedvezményeinek visszaállítására.
Gyergyószentmiklóson is érezhető az adóemelések miatti elégedetlenség. Az önkormányzat lakossági fórumra hívja az embereket, de online szavazás is zajlik, ahol a válaszadók nagy többsége azt jelzi, hogy részt venne egy adóemelés-ellenes tiltakozáson.
Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tíz éve gyűjti és teszi közkinccsé Gyergyószék fényképeken megörökített múltját a Gyergyói DIA. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai idén bejárják a térséget, hogy újabb embereket nyerjenek meg az ügynek: megmentsék a fotókon fennmaradt értékeket.
A gyergyói farsangok története kerül terítékre a Jó, ha tudunk róla előadássorozat keretében Gyergyószentmiklóson.
szóljon hozzá!