
Fotó: Kristó Róbert
A napokban nincs nehéz dolguk azoknak, akik a rászorulókon szeretnének segíteni. A romániai Caritas-szervezetek ugyanis az Egymillió csillag kampány keretében SMS-adományozási vonalat indítottak be, hogy a segítség kézenfekvő legyen.
2011. november 02., 17:442011. november 02., 17:44
2011. november 02., 20:202011. november 02., 20:20
Tavaly több száz gyertya égett Csíkszereda központjában
Minden egyes, a 859-es telefonszámra küldött üzenettel két eurót lehet adományozni a szegény családokért – tudtuk meg Kelemen Eleonórától. A Gyulafehérvári Caritas PR-felelőse kihangsúlyozta, a november 1–14. között zajló kampány célja segíteni azokon a családokon, akik alig pár száz lejből tengetik mindennapjaikat, akiknek a mindennapi kenyér megvétele is problémát jelenthet.
„A két euró, a nyolc-kilenc lej, lehet, nem sok. De ebből a pénzből a Caritas egy olyan alapot hoz létre, amelyből több száz hátrányos helyzetű családnak próbál komplex szociális programokat ajánlani: a legégetőbb problémákon túl (élelem, ruházat), beteggondozás, szakmai képzések a szülőknek, nevelési programok a gyerekeknek. Közösségeink szegény családjaiért adományozni, lehet, nem divatos mostanság. De a segítség nem divat kérdése” – fogalmazott az illetékes.
Javában zajlanak az Egymillió csillag akciónak az előkészületei, amely szintén a hasonló nevű, imént említett kampány része. Ennek során Erdély több településen a résztvevők gyertyákkal világítanak meg egy-egy teret, egy alakzatot rakva ki azokból. „Ez egy szolidaritási akció, ami felhívja a figyelmet a társadalom peremére szorult, nehéz helyzetben lévő embertársainkra. Célja, hogy minél nagyobb tömeget mozgasson meg ezen a napon, hogy felelősséget vállaljunk a nélkülöző családokért. Az egymillió csillag a szegényekért akció most már nemzetközivé nőtte ki magát, mint figyelemfelkeltő és egyben szolidaritási akció is” – jegyezte meg a PR-felelős.
Hozzátette, a Gyulafehérvári Caritas 2009-ben Marosvásárhelyen rendezte meg első alkalommal a szóban forgó akciót. Egy évre rá már a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye nyolc különböző településén égtek a gyertyák. Utóbbin több ezren vettek részt és 20 ezer lej adomány gyűlt össze. Idén a résztvevő települések száma 13-ra nőtt: Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Csíkkarcfalva, Gyergyóremete, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Petrozsény, Gyulafehérvár, Marosszentgyörgy, Szováta, és Marosvásárhely. Ezzel együtt az ország további 20 városában is megszervezik az akciót. Aki pedig nem tud részt venni a november 12-én 17-19 óra között zajló akción, az sms-adományozási lehetőséggel is élhet.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
szóljon hozzá!