Folyó évben eddig majd minden hónapban naponta átlagosan több mint egy balesethez riasztották Hargita megyében a mentőket, a nyári hónapokban pedig több mint két olyan baleset is jutott egy napra, amelyben megsérült, esetleg meghalt valaki. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója szerint figyelmesebben kell közlekednünk, hogy a feljavuló utak ne követeljenek több áldozatot.
2011. november 08., 17:052011. november 08., 17:05
2011. november 08., 17:192011. november 08., 17:19
Két szörnyű, több mint tíz halálos áldozatot követelő, Magyarországon és Egyiptomban történt közúti baleset döbbentette meg az elmúlt időszakban a közvéleményt, és visszatekintve a nyárra, illetve az őszre, Csíkban is történt több, a közösséget mélyen megrázó közúti tragédia. Előfordult az is – Csíkban és Udvarhely térségében egyaránt a nyáron –, hogy egy több sérültet követelő közúti balesethez riasztották a mentőket, akik alig értek vissza a mentőállomásra, máris mehettek a következő olyan balesethez, amelyben három vagy több személy sérült meg – mondta el Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója, akivel az elmúlt év statisztikáját boncolgattuk egy kicsit.
Az igazgató elmondta, a statisztikájukban csak azok a közúti balesetek szerepelnek, amelyekhez riasztják őket, tehát személyi sérülés is történik, a számok pedig azt mutatják, hogy a nyári hónapokban lényegesen több ilyen fordul elő, mint tavasszal, télen, esetleg ősszel. Tavaly júniusban például 71, júliusban 84, augusztusban pedig 78 közúti balesethez hívtak mentőt Hargita megyében, idén júniusban pedig 77, júliusban 70 és augusztusban 35 balesetnél kellett sérült személyt ellátni. Tavaly szeptemberben 59, idén szeptemberben 60 alkalommal hívtak mentőt közlekedési balesethez a megyében. Idén a legkevesebb, személyi sérüléssel járó közúti baleset Hargita megyében márciusban történt, akkor 22 alkalommal riasztották a mentőt. A mentőszolgálat statisztikája szerint idén januárban 38, februárban 45 baleset volt az utakon.
A számokból kiviláglik, hogy március kivételével az összes többi hónapban átlagosan napi több mint egy olyan baleset történt Hargita megyében, amelyben könnyebben vagy súlyosabban megsérült, esetleg elhunyt valaki. Jó volna, ha figyelmesebben közlekednénk, azért, hogy ne követeljenek annyi emberi életet az utak – mondta Péter Szilárd. A mentőszolgálat vezetője megosztotta, attól tart, hogy az utak feljavulásával és a közlekedés felgyorsulásával együtt a balesetek száma is megnövekedhet Csík térségében. Nemrég egy hét alatt két olyan halálos baleset is történt a megyében, amelyet egy kis odafigyeléssel meg lehetett volna előzni – hívta fel a figyelmet Péter Szilárd. „Figyeljünk oda embertársainkra, hogy a közlekedés ne követeljen emberi életeket. Ha mindenki egy kicsit figyelmesebb, egy kicsit lassabban hajt és másra is odafigyel, akkor biztos, hogy el tudjuk érni, hogy kevesebb áldozat legyen” – mondta a mentőszolgálat igazgatója.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!