Hirdetés
Hirdetés

Minden a tervek szerint alakul. Vagy mégsem?

A tervek és az eredmények továbbra sem egyeznek

A tervek és az eredmények továbbra sem egyeznek Székelyudvarhelyen

Fotó: László Ildikó

Mindössze 554 parkolási bérletet váltottak ki Székelyudvarhelyen az elmúlt évben, amely a városban bejegyzett autók számát tekintve elenyésző mennyiségnek számít ugyan, mégsem mondható negatív eredménynek, hiszen úgy tűnik, minden a tervek szerint alakul.

Bencze Emese

2025. január 13., 07:472025. január 13., 07:47

Jelentősen megreformálták a parkolást Székelyudvarhelyen 2023 folyamán, és az új szabályok bevezetése a 2024-es év elején is folytatódott.

Előbb szűkítettek a lehetőségeken…

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2023 júliusában adott hírt róla először a székelyudvarhelyi városháza, hogy augusztustól új parkolási szabályzatot vezetnek be a városban, amelynek értelmében a központi övezetben többé nem váltható ki parkolóbérlet.

Zörgő Noémi, a városháza sajtószóvivője akkor úgy nyilatkozott a Székelyhonnak, hogy azért szüntetnék meg az igénylés lehetőségét az A zónában, mert az így is túlterhelt, ráadásul a különböző hivatalok is a városközpontban vannak, és sok esetben egész nap foglalt számos parkolóhely, amelyeket a gördülékeny hivatali ügyintézés érdekében sokan használni tudnának.

2023-ban reformálták a parkolást a városban •  Fotó: Csató Andrea Galéria

2023-ban reformálták a parkolást a városban

Fotó: Csató Andrea

Így vezették be az új parkolási rendszert, miszerint a központi zónába tartozó Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc (a körforgalom és a Malom utcai kereszteződés között), Bethlen Gábor, Vár, illetve Eötvös József utcákba, valamint a Márton Áron, a Kőkereszt és a Városháza terekre nem lehet parkolóbérletet váltani a jövőben.

... majd drágítottak

2024. január elején már arról adtunk hírt, hogy az új év új parkolási díjakat is hozott Székelyudvarhelyre – és nem lesz olcsóbb a parkolás: január első hetében elkezdik a jegyautomaták átállítását és az új tájékoztató táblák kihelyezését, a fizetési módszerek pedig maradnak a megszokottak. Mind az A-, mind pedig a B-zónában egy lejjel drágult akkor a parkolási díj, tehát

az addigi 3 lej helyett 4 lejbe kerül azóta is a parkolás,

az időintervallum pedig a parkolóhely besorolásától függ. Ezen tapasztalatok mentén idén is érdeklődtünk a városházán, hogy terveznek-e módosítani a jelenleg érvényben lévő parkolási szabályzatokon. A városháza sajtóreferense kérdésünkre elmondta, idéntől minden a megszokott módon folytatódik, semmilyen változást nem vezettek be.

A kevesebb néha több?

2024 decemberének végén Szakács-Paál István, újonnan beiktatott városvezető évértékelő sajtótájékoztatót tartott, az ott közölt adatokból pedig az is kiderült,

  • Székelyudvarhelyen az elmúlt évben mindössze 554 parkolási bérletet vásároltak meg.

  • Az eladott parkolójegyek száma jóval magasabb: a városban összesen 370 459 parkolásra feljogosító jegyet vásároltak az előző év folyamán.

A bérletek alacsony számából azt gondolhatnánk, negatívan alakultak a mutatók – különösen ha azt vesszük alapul, hogy Székelyudvarhelyen mindig is jellemző volt a város méretéhez, infrastruktúrájához és a lakosságszámához képest nagy autóállomány –, ez a feltételezés azonban nem állja meg a helyét, sőt, mondhatnánk úgy is, minden a terveknek megfelelően alakul. Hogy miért?

Hosszú távú tervekből valóság

2019-ben utánajártunk, hogy hány személygépjárművet tartottak nyilván az önkormányzatok adóosztályain a 2000-es évek elejétől 2018-ig, ez pedig egyértelműen megmutatta, a város autóállománya évről évre nő, ugyanakkor köztudott az is, hogy a városi úthálózat terheléséhez emellett nagymértékben hozzájárulnak a környező települések lakóinak járművei is.

Többen vesznek parkolójegyet mint bérletet •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Többen vesznek parkolójegyet mint bérletet

Fotó: Csató Andrea

Öt évvel ezelőtti cikkünk megjelenésekor éppen a mobilitási tanulmány elkészítése volt folyamatban, amellyel végül pályázatot nyert a város, és az elmúlt években ennek eredményeként jelentős beruházás zajlott le: megújultak az utak és járdák több utcában is, és a városi közszállítást is fejlesztették.

Összeáll a kép

Jakab Attila egykori városmenedzser akkor részletesen felvázolta a Székelyhonnak, miről is szól tulajdonképpen a tanulmány és miért lehet előnyére Udvarhelynek a megvalósítás, ezzel pedig magyarázatot is kapunk az utólag bevezetett szabályozások miértjére.

Megszigorították a parkolási büntetéseket •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Megszigorították a parkolási büntetéseket

Fotó: Csató Andrea

„A mobilitási tanulmány becslései szerint amennyiben nem teszünk semmit ennek megváltoztatása érdekében, két-három év alatt napközben folyamatosan dugók fognak kialakulni a város egész területén. A tanulmány meghatározza, hogy milyen lépéseket kell tennünk a személyautó-közlekedés korlátozása és az alternatív (gyalogos, biciklis, tömegközlekedés) közlekedés fejlesztése érdekében.

  • A parkolási díjak értékét tovább kell növelni,

  • az ellenőrzést és a büntetéseket szigorítani,

  • a bérleteket ki kell vezetni a központi zónából,

  • és ezzel párhuzamosan a központi övezeten kívül kell parkolási lehetőségeket kialakítani.

Ez csak akkor tud eredményes lenni, ha ezzel párhuzamosan a bicikliutakat is kialakítjuk, és a tömegközlekedést fejlesztjük. Ebbe az irányba számos projektet elkezdtünk, de csak lassan kezdenek láthatóvá válni a kézzelfogható megvalósítások. Mint mindenhol, ezen változtatások kezdeti szakaszaiban számos lakossági kifogás várható, hisz mindannyian nehezen változtatunk a megszokott kényelmi szintünkön” – hangzott az egykori városmenedzser nyilatkozata.

Hirdetés

A folytatást és az eredményeket pedig már a közelmúltban tapasztalhatták a székelyudvarhelyiek, hiszen a projekt egy része megvalósult: 2023 nyarán több munkafázisra osztották a nagy mobilitási tervben szereplő, összesen 18 utca rendbetételét, ennek első szakasza ért a végéhez 2024-ben. Több utca is új aszfaltréteget kapott és megújultak az út mentén húzódó járdák, amelyeken bicikliutakat is kialakítottak.

Több utca is megújult az elmúlt évben Székelyudvarhelyen •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Több utca is megújult az elmúlt évben Székelyudvarhelyen

Fotó: Csató Andrea

Utóbbiak kapcsán érdemes azonban megjegyezni, hogy

hagynak kívánnivalót maguk után

biztonságos és hatékony kerékpáros közlekedés szempontjából.

Minden a terveknek megfelelően alakul?

Összességében tehát elmondható, a közlekedési és parkolási problémák könnyítéséhez a nagy mobilitási tervvel 2019-ben óriási reményeket fűzött az akkori városvezetés.

Az új biciklisávok hagynak maguk után némi kívánnivalót •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Az új biciklisávok hagynak maguk után némi kívánnivalót

Fotó: Csató Andrea

Noha látszólag minden a tervek szerint alakul, hiszen egy része már megvalósult a tanulmányban foglaltaknak, az eredmények egyelőre váratnak magukra, mert

bár a parkolási bérletek száma csökkent, az autóké szemmel láthatóan nem.

A városlakók nagy része a parkolás terén meghozott drasztikus változtatások és a bicikliutak (inkább sávok) létrehozása ellenére sem használ alternatív közlekedési eszközöket a városban, így

autózni és parkolni sem lett könnyebb.

Mi azért próbálunk pozitívak maradni, bízva abban, hogy mire mindenik tervben szereplő utca felújítását sikerül kivitelezni, a városlakók közül is többen szállnak ki az autóból, és élnek az alternatív közlekedési eszközök valamelyik formájával. Mert bár a mobilitási projektben szereplő változtatások kivitelezése közel sem mondható tökéletesnek, a hiba nem csupán ebben keresendő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Összeszedte magát az Xbox – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (2.)

Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.

Összeszedte magát az Xbox – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (2.)
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Nem a gyermekeinkkel kell kezdeni az eszközhasználati szokások megváltoztatását, hanem magunkkal

Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.

Nem a gyermekeinkkel kell kezdeni az eszközhasználati szokások megváltoztatását, hanem magunkkal
2026. június 09., kedd

Adok-kapok a marosvásárhelyi városháza és a Maros megyei prefektúra közt a szemétügyben

Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.

Adok-kapok a marosvásárhelyi városháza és a Maros megyei prefektúra közt a szemétügyben
2026. június 09., kedd

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat

Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram, fontos újdonságot jelentettek be

Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram,  fontos újdonságot jelentettek be
2026. június 09., kedd

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket

Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket
2026. június 09., kedd

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik

Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat

Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat
2026. június 09., kedd

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat

Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tudja megígérni az RMDSZ, hogy bizalmat szavaznak a leendő Tomac-kormánynak

Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.

Egyelőre nem tudja megígérni az RMDSZ, hogy bizalmat szavaznak a leendő Tomac-kormánynak
Hirdetés