
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Hargita megye igencsak kilóg a sorból a gazdatüntetések kapcsán: miközben Bukarest mellett nagyon sok megyében, így a szomszédos székelyföldi megyékben is tiltakozásra került sor, addig Hargita megyében megfontoltságra intik a gazdákat.
2024. január 16., 19:242024. január 16., 19:24
Január 15-én megbeszélésre került sor az érintett felekkel Hargita Megye Tanácsánál. Hargita megyében egyelőre megfontoltságra intenek, az ország több megyéjében utcára vonultak a mezőgazdászok – áll Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálatának közleményében.

Majdnem teljesen leállt a forgalom a Csernátont és Kézdivásárhelyt összekötő 11-es országúton a háromszéki gazdák keddi, spontán tüntetésének köszönhetően. Az akció során legalább száz traktor gyűlt össze Kézdiszéken.
„A kormány intézkedései miatt nagy nyomás alatt vannak a mezőgazdálkodók és a fuvarozók. Eddig sem volt egyszerű ezen a területen boldogulni, a kormány jelenlegi intézkedései pedig hatalmas terhet jelentenek a gazdák számára.
Eddig is és ezután is gazdáink mellett állunk, és lehetőségeinkhez mérten támogatjuk őket” – nyilatkozta a közlemény szerint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete lehetőséget ad a három megyés közös érdekképviseletre, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége kérdőívet készített, amelyet itt érhetnek el.
„A Vidékfejlesztési Egyesület, László Csongor vezetésével előkészíti a dokumentumokat egy petíció létrehozásához, mely által támogatni lehet a gazdaszervezetek kezdeményezéseit. A legfontosabb javaslatok, melyeket előterjesztenek: az állatjóléti támogatásokra vonatkozó előírások egyszerűsítése, külön támogatások bevezetése a vadkárok által sújtott megyékben, üzemanyag-támogatás nemcsak a jogi személyiségeknek, magánszemélyek is igényelhessék a gázolaj támogatást, el kellene törölni a különböző vállalkozási formák között a különbségeket, az ökológiai gazdálkodást végzők vagy átállási időszakban lévő gazdák támogatásait egy időben utalják a többi gazdáéval” – áll a közleményben.
Folytatódtak kedden és a megyék mintegy felére kiterjedtek a gazdák és fuvarozók forgalomlassító tüntetései. Közben a rendőrség bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indított az erőszakra bujtogatók ellen. A hetedik napja demonstráló gazdák és fuvarozók a biztosítási tarifák, az üzemanyagra kivetett jövedéki adók és az országon áthaladó, havi több millió tonnányi ukrán gabonaexport általuk vélelmezett piactorzító hatásai ellen tiltakoznak. A traktorokat és teherautókat a rendőrség – erre vonatkozó engedély híján – a legtöbb helyen nem engedi be a nagyvárosokba, ezért a járművezetők az országutakon és a városok körgyűrűin, menetoszlopokba rendeződve, dudálva, zászlókat lobogtatva demonstrálnak.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
Regisztrálniuk kell az idei végzetteknek a Hargita Megyei Munkaügyi Hivatalnál, hogy ingyenes tájékoztatást és szakmai tanácsadást, munkaközvetítést, valamint egyéb foglalkoztatás-ösztönző intézkedéseket kapjanak.
Kisteherautókkal hordták a hulladékot a közterületre, most 70 ezer lejes pénzbírságot kell kifizessenek.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Miközben tavaly ilyenkor hőségriadó miatt figyelmeztettek a meteorológusok, idén pulóveres reggelre ébredtek a székelyföldiek. Július 24-én több településen alig haladta meg a hajnali hőmérséklet a 10 Celsius-fokot.
Újabb drágulás tapasztalható az üzemanyag-piacon, a benzin literenkénti ára több töltőállomáson is meghaladta a 9 lejt, a gázolaj ára pedig a 10 lejt közelíti.
Sokan még mindig tartanak a kontaktlencséktől, pedig ma már a kisgyermekektől az idősekig szinte bárki számára megoldást jelenthetnek. Bódi György, a brassói Best Optic optometristája szerint a legtöbb tévhit ideje lejárt.
A hadsereg radarrendszere péntekre virradóra dróncsoportot észlelt az ukrajnai oldalon, a romániai folyami határtól mintegy 33 kilométerre északra. Tulcea megye lakosságát Ro-Alert üzenetben figyelmeztették becsapódások veszélyére.
3 hozzászólás