
Először azokat a lépcsőházakat telekkönyvezik, amelyekben komoly vásárlók jelentkeznek
Fotó: Barabás Ákos
Megvalósulni látszik a székelyudvarhelyi Cserehát-lakónegyedben élők azon álma, hogy megvásárolhassák a régóta bérelt ifjúsági lakásokat. A polgármesteri hivatal jövő héten írásban tájékoztatja a lakókat a további teendőkről.
2018. március 01., 18:092018. március 01., 18:09
A székelyudvarhelyi önkormányzat a szerdai ülésén döntött arról, hogy eladja az ANL-s lakásokat. Így
– tudtuk meg Horváth Katalintól, a városgazdálkodási osztály munkatársától. Megjegyezte:
A polgármesteri hivatal várhatóan jövő héten elkezdi a telekkönyvezési folyamat meghirdetését. Hozzátette, hogy akik komolyan gondolják a bérelt lakrész megvásárlását, kérést kell benyújtaniuk a polgármesteri hivatalnál, amelyben megjegyezhetik azt is, hogyan szeretnék megvásárolni az ingatlant.
A lakásokat tulajdonosuk öt évig nem adhatja el. Elmondta azt is, hogy mivel a telekkönyvezés néhány hónapig elhúzódik, mindenképpen azokban a lépcsőházakban kezdenék, amelyekben konkrét vásárlási igény van.
Az ifjúsági lakópark tizenhárom régi és hét új épületből, összesen 254 lakrészből áll. Az illetékes példaként említette, hogy a februári árakkal számolva a régi,
Ugyanakkor tudni kell, hogy míg a régi épületek amortizációs értéke sokkal nagyobb a leltári értéknél, a hét éve átadott tömbházak amortizációs értéke jóval kisebb a leltárinál. A vonatkozó törvény szerint eladáskor a magasabb értéket kell figyelembe venni – ismertette Horváth Katalin.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
1 hozzászólás