
Fotó: Pinti Attila
Eddig nem tapasztalt mozgósítás, kampány és versenyhelyzet jellemezte az RMDSZ által szervezett csíkszeredai előválasztást, amelynek végén a polgármesterjelöltek versenyében Korodi Attila parlamenti képviselő nagy fölénnyel múlta felül Ráduly Róbert Kálmán polgármestert.
2020. március 08., 19:342020. március 08., 19:34
2020. március 08., 19:402020. március 08., 19:40
Már a szombat reggeli urnanyitást követő percekben a szavazókörzeteknél voltak a csíkszeredaiak, akik az RMDSZ által szervezett előválasztáson kívántak részt venni. Aki későbbre halasztotta a szavazást, azzal szembesült, hogy a szavazói kedv nem lankadt, esetenként hosszabbak voltak a sorok, várni kellett az írószerekre – sokan szóvá is tették a hosszas várakozási időt.
Korodi Attila a reggeli, Ráduly Róbert Kálmán a déli órákban voksolt, a részeredmények pedig már urnazárások után nem sokkal kezdtek nyilvánossá válni, előrevetítve Korodi nagyarányú sikerét.
Az előválasztási bizottság összesítése szerint Csíkszeredában a polgármesterjelöltekre 8558 szavazatot adtak le szombaton, ezekből 8446 számít érvényesnek, 115 pedig érvénytelen volt.
A helyi önkormányzati képviselőjelöltek esetében 7724 volt az érvényes, és 837 az érvénytelen szavazatok száma. Íme, a rangsor.
| Név | Szavazatszám |
| Ambrus Lilla | 3439 |
| Sógor Enikő | 3405 |
| Ábrahám Előd Lajos | 2765 |
| Bors Béla | 2743 |
| Szikszai Tamás | 2694 |
| Tófalvi Éva | 2533 |
| Szőke Domokos | 2483 |
| Bardócz László | 2241 |
| Kirmájer Enikő | 2149 |
| Füleki Zoltán | 2137 |
| András Hunor Jenő | 2029 |
| Kálmán Dénes | 1948 |
| Biró Albin | 1945 |
| Orbán Zsolt | 1942 |
| Varga Csaba Pál | 1698 |
| Veress Dávid | 1671 |
| Fülöp Árpád Zoltán | 1620 |
| Bodor Zsolt | 1534 |
| Hozó Levente | 1405 |
| Trandafir-Orbán Tímea | 1327 |
| Fodor Levente | 1295 |
| Sprencz Tamás | 1136 |
| Kovács-Szécsi Attila | 1056 |
| Vízi Balázs | 983 |
| Ábrahám Lehel Antal | 969 |
| Kalló Róbert | 836 |
| Bálint Dániel | 802 |

A csíkszeredaiak csaknem 74 százaléka támogatta azt, hogy a városnak új vezetése legyen – fejezte ki köszönetét Korodi Attila parlamenti képviselő, RMDSZ-es polgármesterjelölt csapata előválasztási eredményvárójának helyszínén szombaton éjféltájt.

Ugyan a csíkszeredai előválasztás eredménye nem, az viszont annál inkább borítékolható volt, hogy az esemény mémforgatagba csaphat át. A kampányba bekapcsolódott felek szinte naponta hozták olyan helyzetbe magukat, amik ordítottak a mémért, és ekkor még nem is beszéltünk a múltbéli történésekről.

Ráduly Róbert Kálmán polgármesterjelölt is leadta szavazatát az RMDSZ szombati csíkszeredai előválasztásán. A jelenlegi városvezető szerint fontos, hogy mindenki otthon érezze magát, és egyetlen székelyt se nevezzenek idegennek a városban.

Néhány perccel az urnanyitás után leadta szavazatát Korodi Attila csíkszeredai polgármesterjelölt a csíksomlyói szavazókörzetben. Elmondása szerint egy önálló, erős és fejlődő Csíkszeredára szavazott az RMDSZ előválasztásán.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
szóljon hozzá!