
Fotó: Pinti Attila
Néhány perccel az urnanyitás után leadta szavazatát Korodi Attila csíkszeredai polgármesterjelölt a csíksomlyói szavazókörzetben. Elmondása szerint egy önálló, erős és fejlődő Csíkszeredára szavazott az RMDSZ előválasztásán.
2020. március 07., 10:582020. március 07., 10:58
2020. március 07., 11:402020. március 07., 11:40
Lázba hozta a csíkszeredaiakat a szombati előválasztás: több szavazókörzetet már a 9 órás urnanyitás előtt felkerestek, kevéssel később pedig
A korán szavazók táborát erősítette Korodi Attila polgármesterjelölt is, aki urnanyitás után néhány perccel adta le szavazatát a csíksomlyói 8-as számú szavazókörzetben.
Fotó: Pinti Attila
Mint utána a Székelyhonnak elmondta, egy önálló, erős és fejlődő Csíkszeredára szavazott. „Arra a városra, amely odafigyel, hogy a gazdasága erősödjön, munkahelyek továbbra is létrejöjjenek, bővüljenek, hogy az emberek közbiztonságérzete erősödjön, hogy a fiatalokat ténylegesen itthon tudjuk tartani, lakásügyeikben segíteni tudjunk.
Abban a városban, amely nyitott, a jót befogadja, ebből építkezik, amely nem mondja meg az embereknek, hogy mi a jó, hanem megkérdi, hogy mi a jó, és amely képes arra, hogy mindenkinek a tudását, tapasztalatát és kreativitását bekapcsolva a város érdekében a fejlődést tíz évre garantálja” – hangsúlyozta az RMDSZ-es polgármester-jelöltségre pályázó Korodi Attila.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Udvarhely után Csíkszékre és Gyergyóba is elkezdik kiszállítani a fekete kukákat, így egyre közelebb a lakossági szerződések megkötésének időpontja. Aki megtagadja a hulladékszállítási szerződés megkötését, akár 1000 lejes bírsággal is szembesülhet.
A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) és egyes élelmiszereknél jegyezték.
Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.
Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
szóljon hozzá!